Az olimpia vadhajtásai

„Annak ellenére, hogy az olyannyira szeretett Kemény-legények (sic!) hazai bajnoki mérkőzéseit csak pár száz ember nézi meg Magyarországon, mégis több százmillió, közvetve pedig több milliárd forintot juttat az állam a vízilabda sportág számára. Mindezt csak azért, mert ott vannak az olimpián, és jól esik szurkolni nekik, büszkének lenni rájuk, miközben nem hogy a világon, hanem még a sportág fellegvárában sem érdekel jóformán senkit az, amit csinálnak. Hogy ez működhet másképp, arra jó példa az Egyesült Államok, ahol annak ellenére, hogy a női vízilabda válogatott tagjai nem kapnak egy fillért sem és teljesen amatőr módon űzik a sportágat, folyamatos sikereket érnek el, és a mostani olimpia esélyeseinek is számítanak. Mi nem ezt az utat választjuk, inkább közpénzekkel töltjük fel a büszkeségünket, úgy látszik megér több milliárd forintot az a pár olimpiai medál.

Az emberek nemzeti büszkeség iránti vágyát persze politikusaink és a holdudvaruk is felismerte, nem véletlen az egy-egy érmet követően a Facebook-ot elöntő poszt-áradat, ahol a különböző pártok, blogok és politikusok egymást túllicitálva próbálnak minél hamarabb és harsányabban gratulálni az aktuális hősnek. Ami pedig még rosszabb, hogy úgy tűnik, a jelenlegi kormányunk is az élsport támogatásában látja az ország problémáinak megoldását, a nemzeti öntudat kiépítését és ápolását, hiszen különben miért költenének tízmilliárdokat futball-stadionokra, miért támogatnák a közönség számára érdektelen sportokat és sportolókat vagy miért egy sportújságnak adná a miniszterelnök az utóbbi idők leghosszabb interjúját? Egyáltalán, miért szól bele az versenysport működésébe az állam és miért költ rá ennyi pénzt, amikor mindez működhetne piaci alapokon is, és ezekkel az összegekkel lehetne a tömegsportokat támogatni?”