Az „aszófői gondolat”

2012. augusztus 09. 07:24

Jó lenne, ha egyszer Sólyom László leülne és elhatározná, hogy mi is a valós helyzet, mert különben volt köztársasági elnökünk hitetlenné válik. Egyesek szerint, már ma is az.

2012. augusztus 09. 07:24
Balogh S. Éva
Népszava


„Már az első összehasonlítás is sántít. Igaz lenne az, hogy a kormánypártokkal csak az a baj, hogy lebecsülik a népet és hogy erőszakosak? De ha csak ez lenne a baj, akkor miért szólnak fel az »ellenzékiek a demokrácia védelmében«? Miért nem mondja ki rögtön az elején, ami a beszéd folyamán világossá válik, hogy itt valóban a demokrácia lebontása folyik. Sólyom hiába próbálja fehérre mosni az Orbán-rendszert, amikor azt mondja, »nyilvánvaló, hogy Magyarországon szó sincs lopakodó fasizmusról, és diktatúráról.« De ha ez igaz lenne, akkor nem kellene arról beszélnie, hogy »az utóbbi két évben az alkotmányos kultúra a törvényhozásban és a kormányzásban odaveszett. A kétharmados többség nem ismer korlátot maga fölött, nincs, amit meg ne tenne.« Vagy, hogy »az Alaptörvény elveszítette szilárdságát, feltétlen érvényét.« Miért kellene megemlítenie, hogy »nyilvánvalóan alkotmányellenes szabályokat vesznek fel az alkotmányba azért, hogy ne lehessen megtámadni őket.« Nekem mindez azt mondja, hogy a demokrácia nem csak, hogy veszélyben van, hanem szokott értelmében már nem is létezik. És ha nincs korlát a kétharmados többség felett akkor a parlamenti többség diktatúrája már meg is valósult.

Amikor Sólyom el akarja hitetni velünk, hogy az emberek tanácstalanságnak a gyökerét »a kormányzás módjában, eszközeiben, röviden: stílusában« kell keresni, bizony nagyon félrefog. Nem a rendszer stílusával van baj, hanem a rendszerrel magával és aki azt gondolja, hogy a kormány deklarált szándékai jók és mindössze kivitelezésükkel vannak csak problémák az valóban nem érti Orbán rendszerének a lényegét. Csakhogy, mint később kitűnik Sólyom ellentmondásba keveredik ezen a ponton is. Ugyanis pár sorral lejjebb bevallja, »a politikai és gazdasági hatalom bebetonozásán és központosításán túl legfeljebb pillanatnyi, taktikai célok ismerhetők fel.« Hát akkor, melyik állítás az igaz? Politikai hatalom bebetonosításáról vagy deklarált jó szándékok rossz kivitelezéséről van szó. Jó lenne, ha egyszer Sólyom László leülne és elhatározná, hogy mi is a valós helyzet, mert különben volt köztársasági elnökünk hitetlenné válik. Egyesek szerint, már ma is az.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cato
2012. augusztus 09. 12:02
Kérdés a Mandinerhez:ha a kurucról, a hunhírről, a Szent Korona Rádióról nem raknak ki ide cikket, akkor a szélsőlibsi Galamusról, Népszaráról, Néphazugságról HVG-ről miért nyomják ide ezt a sok szemetet?
nisz
2012. augusztus 09. 11:55
"Sólyom hiába próbálja fehérre mosni az Orbán-rendszert, amikor azt mondja, »nyilvánvaló, hogy Magyarországon szó sincs lopakodó fasizmusról, és diktatúráról.«" Balogh elvtársnő! A baloldal immár több, mint húsz éve (változó intenzitással) beszél a lopakodó fasizmusról. Gyakran külföldi médiában is nyilatkoznak, sugallnak hazaáruló módon ilyesmit. Mindebből az következik, hogy a magyar társadalom egyre inkább immunissá válik a fasisztázásaikra, viszont külföldön hatalmas károkat okoznak nemzetünknek. Mikor hagyják már abba?
Shamrock
2012. augusztus 09. 11:50
Kupakfeju Evike, a ballib szexbombaja a valtozatossag kedveert most nem a Galamuson irt egy ujabb szinvonalas cikket..
Vizigót
2012. augusztus 09. 10:29
Úgy is van Kocka Mutter, megvolt a mára rendelt viktatúrás hiszti. Mehet a kasszába, felveheti a jól megérdemelt zsetont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!