Tandíj: nem. Vagy de?

„Idézzük Orbán Viktort:» a tandíjat ellenzem. Azt szeretném, hogy Magyarországon olyan felsőoktatási rendszer működjön, ahol képes legyen minden diák maga állni a tanulási költségét. (sic!) Mindenki a teljeset. A mostani állapot még nem ilyen, mert ide csak több lépéssel lehet eljutni. A cél egy teljesen új felsőoktatási rendszer kialakítása«.

Tehát ellenzi a tandíjat, de ugyanakkor azt szeretné, ha mindenki maga fizetné. Ellenzi is, meg szeretné is. A gordiuszi csomó bár nem oldódik meg később sem, de azért van némi magyarázat. Orbán arra gondol, hogy az állam - a tényleg kedvező (2 százalékos kamatú) diákhitellel - biztosítja annak lehetőségét, hogy mindenki fizethessen. Mert fizetni így is a diák fog, csak később. Az állam kölcsönad a hallgatónak, a hallgató pedig, miután végez, visszafizeti a pénzt. Ha a diáknak kell kifizetni a tanulmányi költségeit most vagy később, az tandíj.  (A Magyar Értelmező Szótár szerint a tandíj (főnév): »Az a pénzösszeg, melyet valaki bizonyos ideig tartó tanításért fizet, illetőleg kap«).

Ha hitelre veszek autót, sukorói telket, vagy lézerblokkolót, akkor azt nem a bank fizeti, csak kölcsönad, amit majd könyörtelenül behajt tőlem.

Egyébként a tandíj nem ördögtől való, csak néven kellene nevezni, és (valós) társadalmi vitát kellene nyitni róla. Nem valós vita a nem néven nevezett tandíjról egyébként már volt: a 2008-ban fejlesztési részhozzájárulásnak (fer) hívott tandíjról (is) úgynevezett szociális népszavazást kezdeményezett a Fidesz. Az emberek le is szavazták. Ez volt a kérdés: »Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?«

Az emberek azt mondták, hogy igen. Igen, egyetértenek, hogy ne kelljen fizetni. Most azt mondja - a népszavazáskor is a jobboldal vezéreként fellépő - Orbán, hogy nem. Nem ért egyet, hogy ne kelljen mindenkinek fizetnie a felsőoktatásért. Sőt »mindenkinek a teljes« képzési költségét kellene szerinte állnia.”