Niedermüller Péter nemcsak Horn Gábor körét, de a cégét is milliós megbízással látta el
Újabb részletek derültek ki Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester és veje, Horn Gábor köreinek üzleti összefonódásáról.
Annyi figyelmeztetésben van részünk, hogy nagy szégyenünkben lassan visszakívánjuk az MSZP–SZDSZ-kormányok idejét, amikor virágzott a demokrácia, dübörgött a gazdaság, nem vettünk fel kölcsönöket.
„Kár, hogy terjedelmi okokból csak egyetlen mondatot idézhetek a DK közleményéből, amelynek aláírója Niedermüller Péter alelnök: »A Demokratikus Koalíció felszólítja Harrach Pétert, hogy ne bújtassa a kereszténység mögé egy hitvány püspök gyalázatos nézeteit.« A »hitvány püspök« pedig Prohászka Ottokár. A gyalázatos és gyalázkodó közlemény olyan, mint a többi hasonló: gyűlölködik, provokál, és természetesen az a vége, hogy Harrach Péternek távoznia kell a közéletből. Van néhány millió katolikus, aki szerint az ilyen közlemény aláírójának illenék ezt megtennie sürgősen, de mint tudjuk, véleményszabadság van, ez csak Prohászka Ottokár híveire nem vonatkozik.