Lex Parlament TV, avagy kinek jó üzlet a közösségi médiaszolgáltatás?

„A májusi-júniusi médiatörvény módosítás egyik – a sok lex Klubrádió mellett – méltatlanul elfeledett részét nevezhetjük lex Parlament TV-nek: a továbbítási kötelezettség számos problémáját orvosolni kívánó módosítás többek között előírja, hogy a médiahatóság a műsorterjesztő és a televízió közötti vitát olyan módon rendezi, hogy az általa létrehozott szerződésben rögzíti, hogy a médiaszolgáltatás továbbításáért a műsorterjesztő nem jogosult ellenszolgáltatásra, a médiaszolgáltató pedig nem jogosult programdíjra (műsordíjra). Nesze neked, gordiuszi csomó.

Az biztos, hogy a megélhetési célú közösségi médiaszolgáltatásnak ezzel befellegzett. Sőt a műsorterjesztők ezután a legszerényebb díjigényből is jogvitás eljárást kezdeményeznek a hatóságnál, amely a törvény szerint nem hozhat a fentitől eltérő tartalmú döntést. Így azonban a törvény az egyébként tisztességesen működni kívánó közösségi televíziókat is megfosztja egy fontos bevételi forrástól. Ráadásul éppen attól, amely az esetek többségében az önkormányzati támogatások és a Médiatanács támogatásai mellett az egyetlen piaci alapú forrás, tehát a független működés biztosítéka. Afelől vannak kétségeink, hogy ez célja-e a szabályozásnak.

A médiatörvény eredeti szövege kiskaput hagyott a piaci játékszabályokat megkerülni akaró szereplők számára, a módosítás viszont teljes egészében kiiktatja ezeket a játékszabályokat. A valódi megoldás nyilván nem ez lett volna, hanem – a műsorterjesztő és az érintett televízió közötti megállapodás kereteinek újrazsabályozása mellett – sokkal inkább a közösségi médiaszolgáltatási státusz feltételeinek világosabb meghatározása, különösen a nem kifejezetten helyi közösségi szolgáltatások esetében. Sajnos a jogalkotóra ritkán jellemző az ilyen árnyalt gondolkodás.”