Siker

2012. július 03. 20:00

A EuroGames siker volt, olyan esemény, melynek incidensek nélküli lezajlása legalább részben lemosta az elmúlt évek melegellenes támadásainak szégyenét.

2012. július 03. 20:00

„Az előzmények ismeretében hatalmas megkönnyebbülés, hogy Budapest ezúttal jól vizsgázott. A vasárnap véget ért EuroGames – közismertebb nevén melegolimpia – egyik eseményét sem támadták, zavarták meg. Az ide látogató több ezer külföldi sportoló csupa szépet és jót mondott a magyarokról, Magyarországról. Kedvesek vagyunk, mosolygósak, vendégszeretők, nyitottak és toleránsak – nyilatkozták. (...)


Párizsban szombaton tízezer meleg és szimpatizáns ünnepelt. A hagyományos melegfelvonulás előtt egy nappal tett ugyanis ígéretet a kormány: Franciaországban is engedélyezni fogják az azonos neműek házasságát és azt a lehetőséget, hogy az ilyen párok is örökbe fogadhassanak gyerekeket.

Az ünneplő tömeg nagysága legfeljebb nálunk kelthet meglepetést: egy felmérés szerint a franciák 63 százaléka támogatja a melegházasságot, és 56 százalékuk azzal is egyetért, hogy a meleg és leszbikus párok is fogadhassanak gyereket örökbe. Így a kormányzó szocialisták nem vállaltak túl nagy kockázatot azzal, hogy már a kampányban ígéretet tettek mindkét jogra.

Ott tehát a házasság és az örökbefogadás engedélyezése, nálunk a hozzánk érkező meleg sportolók testi épségének megmaradása ad okot az örömre. Van ugyan egy kis különbség a két eredmény között, de ne legyünk telhetetlenek.

Szombaton rendezik a melegfelvonulást Budapesten. Immár négy éve nem sikerül kemény támadások nélkül megtartani. Talán ezek után, talán most.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Papuska
2012. július 04. 14:34
Siker? Inkább kudarc! Szomorú, hogy nem tudunk különbséget tenni a másság elfogadása, és annak reklámozása között! Az ezzel a problémával küzdők azon jogát, hogy az ajtó becsukása után, az történik egy magánlakásban, amit kettő, vagy több ember, de minden jelenlévő elfogad, tudomásul lehet venni, de azt, hogy a fiatalok fejlődésének megzavarására számos vonzóvá tételi lehetőséget felhasználva, olyan programokat szervezzenek, amivel ezt a problémát népszerűvé, és kívánatossá tegyék, hogy legyen nagyobb mennyiségi merítésük, a befolyásolhatók között, az felháborító! Tudni érezni, látni kellene a különbséget a reklám, a kampány, a beetetés és a jogok diszkrét gyakorlása között. Miért kell meleg olimpia, ha akár melyik meleg ember, ha tehetséges, és sokat dolgozik, kijuthat a valódi olimpiára. A pozitív diszkrimináció ott indokolt, ahol a speciális tényező kizárja a normál szinten elérhető eredményt. Ez az eset nem az! Ez propaganda, a gyermekek megrontására tett kísérlet! Ha meg azt mondják, hogy homofób vagyok, hát tényleg félek. Féltem az unokáimat ettől a nemzetrontó hóborttól!
Válasz erre
0
0
magnamater
2012. július 04. 14:17
Lehet, hogy nagy siker, de nem mindenki tudja értékelni, hogy az egész társadalmat fel akarjátok melegítni.
Válasz erre
0
0
Cassi
2012. július 04. 12:42
Jövőre remélhetően sikerül megcsípni a transzszexuális olimpia rendezési jogát is. Az lenne csak az igazi siker! "A férfiaknál Kovács Nóra, a nőknél Nagy Béla végzett az élen."
Válasz erre
2
1
tetahó
2012. július 04. 08:49
Én hiányoltam a sok buzi kormánytagot.
Válasz erre
1
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!