Félelem

„Az utóbbi két évben mintha lassan és megállíthatatlanul itatná át a magyar társadalmat a félelem. Emlékeket és teljesen még el sem felejtett magatartásmintákat hoz magával. A legkiszolgáltatottabbakban felidézi a Horthy-korszak félelmeit, a cselédek rettegését a földesúrtól, a prolik félelmét a munkanélküliségtől és a gátlástalan vállalkozóktól, a demokrácia híveinek félelmét az uralkodó osztályok érdekeit alázatosan követő intézményektől, és mindannyiuk félelmét a hatalom ostoba és erőszakos kiszolgálóitól, a csendőröktől, a rendőröktől és a hivatalnokoktól. Az elmúlt két év életre keltette a zsidók és a cigányok félelmét a megaláztatástól, a pogromoktól és a gyilkosságoktól, hiszen ebben az országban a miniszterelnök többszörösen elismételt hazugságai ellenére – tudniillik, hogy felszámolta a félkatonai szélsőjobboldali rohamosztagokat – minden nyilas érzelmű gazember szabadon tevékenykedhet, szabadon hirdetheti a tömeggyilkosságokat előkészítő eszméit, sőt gyakorlatilag még a legfőbb méltóságok is beállnak a nyilasok táborába – lásd Kövér László és Szőcs Géza közös erdélyi akcióját. Az utolsó pillanatig gyűlölettől átitatott, nyilas Nyírő József újratemetése és más rasszistákkal együtt a tantervekbe való bekényszerítése az egyik legaljasabb politikai bűn, amit az orbánisták elkövettek. Bűn a magyar kultúra ellen, bűn az emberi méltóság ellen, bűn a humanitás ellen és bűn a székelyek ellen is. Az egykori három erdélyi nemzet egyikét nyilassá degradálja az a Kövér Lászlótól származó állítás (vagy mondjunk inkább hazugságot?), hogy Nyírő »székely apostol«. Mert, ha az, akkor miféle hitet is terjesztett, ha nem a megvetés és a nyelvi silánysággal és a frázisokkal való érvényesülés, no és persze mindenekelőtt a magyar/székely felsőbbrendűség és a más vallásúak gyűlöletének hitét? Ez a mások iránti gyűlölet lenne a székelyek legjellemzőbb tulajdonsága? Nem hinném! Inkább hiszem azt, hogy aki a románokkal való folytonos háborúságba akarja belevinni a székelyeket és az erdélyi magyarokat, az az ellenségük. A nemzetek közötti folytonos ellenségeskedésben, gyűlöletben és háborúban ugyanis csak elpusztulni lehet. Semmit sem érnek az időleges győzelmek – hiába csapkodta a térdét Kövér László, a román hatóságokon röhögve –, mert az ilyen győzelmek csak vereségek és veszteségek forrásaivá válnak.

Sajnos, ezzel még nincsen vége, mert az elmúlt két év új életre keltette az ötvenes évek félelmeit a politikai tisztogatásoktól, és persze az átnevelő táboroktól, ahová most (még) nem a renitens értelmiségieket küldik, hanem a kormány és a neonácik véleménye szerint dolgozni nem akaró cigányokat. A szakértelem helyére ismét a politikai megbízhatóság került, ami meg is látszik a jogalkotás és a közpolitika minőségének katasztrofális romlásán.”