„A vádhatóság álláspontja szerint egy kormányrendelet alapján ráadásul az egész ügylet teljesen szabálytalan lehetett, hiszen az államtitkárnak a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek kellett volna bejelentenie a lakásigényét. Juhásznak pedig jogszabályokat kellett megszegnie, amikor egyedi döntéseket hozott.
Fapál és Juhász most arra hivatkozik, hogy minderre a honvédek jogállásáról szóló törvény, vagyis a katonákra érvényes szabályok szerint volt lehetőség. Ellenük pedig egyfajta koncepciós per folyik, az ügyészség vádjai megdőlnek majd, de addig is jót csámcsoghat rajtuk a sajtó, hogy elítélje őket a közvélemény.