„Roger Scuton idézi Samuel Butler 1872-es Erewhon című regényét A pesszimizmus haszna című 2011-es könyvében, amelynek szereplői elpusztítják gépeiket, mert tudják, hogy fejükre fognak nőni, hiszen mindig jobbak és tökéletesebbek lesznek náluk. Az emberi önhittség lehetőségét korlátlanul kitáró modernitás nem szereti ezt a perspektívát, mert az Isten társaságától megfosztott embert eredendő-alapvető romlottságára figyelmezteti. Jelzésértékű, hogy Scruton könyvének - amely a progresszív hübrisz katalógusaként is olvasható - rögtön első fejezetében veszi számba a »transzhumán« jövő lehetőségébe vetett hitet. A technológiai fejlődés ugyanis azt a széles körben elterjedt nézetet táplálja, hogy a technikai haladás végtelen, leállíthatatlan, és kizárólag pozitív eredményekre vezet. Eközben ráadásul a korlátlan progresszió metafizikai bizonyságát is nyújtja, amely a technológia és az ember együttélésével, majd egymásban élésével érné el tetőpontját.
Tehát egy újabb (Hegelét, Marxét és Fukuyamáét is meghaladó) Végső Állomást jelentene, ahol a Történelem megszűnik majd létezni, és a technológia alig hallható halk zümmögése váltja fel a csaták zaját. Nem véletlen, hogy Norbert Wiener matematikus, aki 1948-ban kiötlötte a »kibernetika« szót, a »második ipari forradalom« révén lehetőnek tartotta a világot kormányzó, és minden munkát elvégezni képes komputerizációt. Négy évet kellett csak várni, hogy Kurt Vonnegut korai, tudományos-fantasztikus korszakának mesterművét, a Gépzongorát (más néven Utópia 14) a technológiai fejlődés által okozott tömeges munkanélküliség és az ez által kiváltott radikális ludditizmus közös csődjének szentelje. Wienert egyébként a számítógépes sakkjátékok inspirálták, amely a regényben is megjelenik, csak ott az ember legyőzi a masinát.
A képzeletbeli, illuzórikus, a technológia által közvetített és virtuális térben működő világ kitüntetett példája, a Facebook szintén úgy szokott szerepelni, mint a könyvkultúra ellensége. Valójában arról van szó, hogy a Second Life legvalósághűbb és a valóság legilluzórikusabb terét megvalósító közösségi hálózat egy folyamat természetes velejárójaként jelent meg a már addig is létező »banalitások tengerében« (Molnár Tamás). A jóléti társadalmak »magány-járványa« már a FB előtt is létezett, de aminek igazán kedvezett, az leginkább a nárcizmus fokozott ki- és megélhetővé tétele volt, méghozzá reális társadalmi hálónk ritkábbá válása és a fokozódó izoláció közepette (Stephen Marche: Is Facebook Making Us Lonely? The Atlantic, 2012. május). A nárcizmus globális patológikus jelenséggé nőtte ki magát, amely szoros kapcsolatban van az ellenőrzéssel, a függéssel, a megtévesztéssel és a manipulációval (Adbusters, 2011. szeptember). A social media a mediatizált fogyasztói tömegtársadalom autentikus jellemzője, egyszersmind látható meta-egója is.