Érzelem és értelem Félázsiában

„A magyar politikai kultúra, ami alatt most hadd értsem az alávetettek viszonyát a döntéshozókhoz, abszolúte túlfűtött érzelmileg. Nem az a probléma persze, hogy vannak érzelmeink, hanem hogy ezeket nem a helyükön tartjuk. A politikai élet szereplőit, pártokat vagy személyeket, utáljuk vagy szeretjük:  a spektrum  a megvetéstől és viszolygáson át az engesztelhetetlen és gyilkos gyűlöletig, illetve a ragaszkodáson, hűségen, csodálaton keresztül  a rajongásig terjed. A politikusokhoz való érzelmi kötődés, illetve a tőlük való függés (a gyűlölet is függés) állati veszélyes. Megkockáztatom, ezért mérgezett kút a magyar közbeszéd. Nehéz pl. szeretnünk valakit, aki azt szereti, aki utálunk. Emiatt társadalmi csoportok, gyülekezetek, asztaltársaságok, barátságok, szerelmek, családok bomlanak fel.

A másik óriási probléma, hogy mindkét irányú érzelem csőlátást okoz és irracionálissá tesz. Akit utálunk, az ha megszakad, sem tud  jót tenni, hiszen a puszta léte is – következésképp minden mozdulata – idegesít. Akit szeretünk, annak a hibáit is jóra magyarázzuk, vagy egyszerűen nem veszünk róluk tudomást. A politikusok ezért játszanak olyan gyakran önmaguk (és nem feltétlenül a politikájuk) megszerettetésére, valamint az ellenfelük megutáltatására. Ha ez sikerült, nyert ügyük van: azt is simán lenyeljük tőlük, amit az ellenfelüktől elutasítanánk. (...)

A politikusokkal szerződéses viszonyban vagyunk. Azért fizetjük őket, hogy megfelelően képviseljék az érdekeinket. Ahhoz, hogy ezt jól tudják csinálni, nem rajongásra vagy gyűlöletre, hanem igazi társadalmi kontrollra van szükségük. Csak megfelelő távolságtartással tudjuk mérlegelni és megállapítani, hogy rászolgálnak-e a bizalmunkra.”