Valami szövegzene

„Eddig az Akkezdet Phiai Újoncaként ismerhettünk, most pedig megjelentél mint Závada Péter költő. Van különbség a két szerep és a két alkotói folyamat között?

Van, persze. Az embernek nem egy szerepe van, butaságnak tartanám, ha így skatulyáznánk. A zenével kapcsolatos dolgokat már gyerekkorom óta szerettem, bár mivel a zenei részhez keveset értek, a zenekaron belül a szövegírás volt az én reszortom. Tehát ez a szövegközeliség, az attitűd, amivel a szövegek felé fordulok, régóta az életem része. Viszont az, hogy artikuláltabb költészettel foglalkozzak, csak a húszas éveim elején kezdett el érdekelni. A versek és a rap, slam poetry között annyi a különbség, hogy utóbbi kettő előadói műfaj. Egyrészt ezeknél a szövegnek prozódiailag illeszkednie kell a zene ritmusához, másrészt nem feltétlenül megy az ember olyan mélységekbe, amik nehezítik a helyszínen történő befogadást. A dalszöveg talán egyszerűbb, kevésbé rétegelt. A ritmusa is más. A versnek van egy saját belső metrumja – ez valami szövegzene.

A zenéből adódó ritmika mennyire döntő, amikor nem dalszöveget, hanem verset írsz?

Annyiban mindenképp, hogy már korán elkezdtek érdekelni a formák, megpróbáltam szonettet írni, megtanultam az alapvető verslábakat. A rímeket pedig gyerekkorom óta nagyon szeretem, ezért lettek rímesek az Ahol megszakad versei. Manapság ez nem annyira megszokott, én mégis úgy gondolom, hogy van létjogosultsága.

Máshogy fogsz neki most egy dalszövegnek, mint egy versnek?

Igazából rég nem írtam dalszöveget. Annyira sokat foglalkoztam a csattanós, poénos, szójátékos dolgokkal az elmúlt tizenöt évben, hogy kicsit meguntam. Az utóbbi időben olyan szövegekre fókuszáltam, amelyek engem izgatnak, és nem feltétlenül a közönség igényeit szolgálják ki. A dalszöveg lazább, sokkal egyértelműbb üzenetekkel, társadalomkritikával, illetve egyértelműbbek benne a szerepek. A verseimnél viszont eléggé összemosódik, hogy valami milyen részben alanyi vagy fiktív.”