A szigetet egy tanösvényen járhatjuk körbe, amelyen a kiállított tablókon információkat is kaphatunk a Kis-Balaton környékén élő madárvilágról. Érdemes elsétálni a sziget közepén lévő kilátóba is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környékre. A sziget tavasztól őszig kitűnő horgászhely. A 30 km-es útvonal ezen kívül is sok érdekességet rejt: van itt bivalyrezervátum, a tó történetét bemutató kiállítás a Kis-Balaton házban, de Cirill és Metód emlékhelyét is érdemes felkeresnünk.
2. Dunakanyar
Ez az útvonal az egyik legnépszerűbb a budapesti bringások körében. Az útvonal jobbára a Duna mellett halad, így gyakran élvezhetjük a folyam látványát, betekinthetünk a szigetek és az ártéri erdők élővilágába. A kerékpárút többször érinti a Duna-Ipoly Nemzeti Park területét, ahol számos természeti látnivalóban gyönyörködhetünk. A természeti értékeken túl figyelmet érdemelnek a terület kulturális és történelmi emlékei is, így például Vácott a vármaradványok, a barokk templomok, a »Memento Mori«kriptakiállítás, Verőcén a Gorka, Zebegényben a Szőnyi István emlékmúzeum. Akinek ez a távolság nem elég, vagy megerőltetőbb terepviszonyokra vágyik, Nagymarosnál kitérőt tehet a Börzsöny lejtői felé, esetleg meghosszabbíthatja a túrát az Ipoly völgyében.”