El lehet menni!

„Egymilliárd forintot említ Széles, ennyi lenne a Videoton pluszterhe a tranzakciós adó miatt, ha nem vinnék Bécsbe vagy Pozsonyba a pénzügyeiket. Éppenséggel azt is mondhatná, hogy vállalja ezt a befizetést. Hiszen a Nemzeti Ügyek Kormánya, amelyet naponta nyalat fényesre a zsebsajtójában, bizonyára a lehető legokosabban költi el ezt a milliárdot. Nyilván azért pénzeli Széles Gábor Magyarország legcikibb, komcsiszagú nyalodáit, mert a Fidesz támogatását jó befektetésnek, vagy egyenesen közjónak képzeli. (...)

És a kijózanodás következménye borítékolható: a csalódás ellenszenvvé varázsolja a csodálatot, és akkor már felmerülnek a kicsinyes kérdések. Például hogy ha én egyszerű seftesként tíz sorban le tudom vezetni, miért teszi tönkre az adópolitikájuk a teljes gazdaságot, akkor vajon ezek a nagyszerű férfiak miért nem értik ezt meg. Talán mert nem is olyan nagyszerűek? Hanem komplett idióták? De akkor meg miért bízzam rájuk egymilliárd forintomat, amit akár meg is tarthatnék?

Szegény Bayer Zsolt milyen büszkén vállalta a szlovák rendszámot, hogy ő ezeknek nem adózik! A sors fintora, ha ezután átjelentkezik az egész cégcsoport Bratislavába. Vagy Szingapúrba. Pedig már nem ezek vannak, hanem azok. (...)

Jöhet a nekikeseredett dühöngés, a fenyegetőzés és a cselekvés – mert igazából nemcsak a bankszámlát, hanem a cég minden ingóságát célszerű lenne kimenekíteni. De előbb illene lecsücsülni, és beismerni, hogy ennek a sajnálatos kormányzásnak Széles Gábor nemcsak áldozata, hanem társtettese is. A békemenet élén személyesen védte meg a magyar kormány szuverenitását, hogy ne legyünk gyarmat és ne az IMF meg Brüsszel mondja meg nekünk, miként kormányozzuk magunkat. Tessék, méltóságos uram, kisült a kalácsa. Megtestesült a nemzeti szuverenitás ezekben a finom unortodox fogásokban. Falatozzon belőle jó étvággyal, nosza. Nem ízlik?”