Magyar narratívák kommentekben

„Aztán megjelentek a cáfolatok is, először hozzászólások, majd félhivatalos közlemények formájában. Először is, a képen nem mentőautót látunk, mint elsőre hajlamosak vagyunk azt látni, hanem betegszállító autót. Másrészt nincs lebilincselve, hanem a kerékbilincs csupán oda van helyezve. Summa summarum: A kép kamunak bizonyult, mint oly sok minden a neten.

Amik ennél sokkal érdekesebbek, azok a kommentek, melyek zömében három csoportba oszthatók:

1. A felháborodás kommentjei: Na, ez Magyarország, nálunk ilyen szemétségek megtörténhetnek, sőt: megszokottak, mindennaposak.

2. A rendpártiság kommentjei: tök mindegy, hogy miféle autó ez, ha szabálytalanul parkol, megérdemli, hogy megbilincseljék a kerekét. Ez a »Rendnek kell lenni« narratívája.

3. A leleplezés kommentjei: A kép kamu, ráadásul könnyen felismerhető. Megint becsaptak bennünket, ti meg bevettétek.

Mindhárom hozzászólástípus egy-egy régi, jellemző narratívára épül, s mint ilyen, remekül kifejezi a magyar társadalom közhangulatát, és ezáltal áttételesen tükrözi az ország közállapotát is. Ezért az ilyen hackeket nyugodtan értelmezhetjük egyfajta amatőr szociálpszichológiai kísérletként is, melynek reakciói nem kis tanulsággal szolgál(hat)nak.

Nézzük tehát a hozzászólások első fajtáját, amit az elemi felháborodás jellemez, s melynek témája, hogy micsoda szemétség kerékbilinccsel mozgásképtelenné tenni egy olyan gépjárművet, ami életeket – a kommentelők jó része szerint akár a mi hozzátartozónk életét – ment meg nap mint nap. Ezekhez a hozzászólásokhoz szinte mindenkor hozzátársul – pontosabban alapját képezi – az egyik legrégibb narratívánk, a »Na, ez Magyarország« narratíva. Ilyen jellemző hozzászólás például a Subba blogon Gekkoé, aki azt írja, hogy »1. sajnos simán el tudom hinni - függetlenül attól, hogy kamu-e a konkrét kép. 2. Romániában ilyen nem történhetne meg...«

Ez a narratíva többféle szófordulatban is megjelenik hétköznapi beszédünkben, ilyen például a »jó magyar szokás szerint...«, ami ugyebár arra utal, hogy nálunk a dolgok eredendően rosszul működnek, és Murphy első számú törvényének megfelelően, amit el lehet baszni, azt mi, magyarok elbasszuk. Sőt: nem mást állít ez a szófordulat, minthogy Murphy első törvénye kvázi hungarikum. Ma már kevesen emlékeznek, hogy a szocializmus idején egy árucikk (főleg ruházati és műszaki cikkek) elé biggyesztett »magyar« jelző egyfajta fosztóképzőként működött: a minőség hiányának a kifejezőjeként, mondhatni a gagyi szinonimájaként. Ezt a jelenlegi újnacionalista hullám visszafordította: a magyar áru a társadalom egy jelentős része számára a minőségi áru megfelelője. Ez a visszafordítás azonban más területen nem történt meg.”