Gazemberezni kevés

2012. május 10. 10:31

Aki gazember kormányt, bűnszövetkezetet emleget, az csak az indulatokat akarja továbbszítani. Debreczeni még továbbmegy ebbe az irányba, amikor Orbánékat Szálasival és Rákosival emlegeti egy napon.

2012. május 10. 10:31
Vári György
Magyar Narancs

„1. Gyurcsányt is megilleti az ártatlanság vélelme egy büntetőeljárás során. Én azonban egy politikus városligeti majálison elhangzott beszédéről írtam, amelyben előzetes ígérete ellenére sem oszlatta el a szakdolgozata keletkezésével kapcsolatos gyanút, és ahhoz, hogy a politikai hitelét kikezdje, ez a gyanú éppen elég, annál is inkább, mert kizárólag az ő hibája, gondatlansága, hogy nem őrizte meg szakdolgozata egy példányát. Tudhatta, amikor ismét politikai pályára lépett, hogy bármivel megtámadhatják, és az ő politikai felelőssége, hogy minden vád alól tisztázni tudja magát, hogy ne hagyjon semmi kétséget személyes tisztességéről választói szemében. Az, hogy ő vádolja meg manipulációval a Hír TV-t vagy Rozs Szabolcsot, anélkül, hogy akár ezt bizonyítani tudná, kevés. Ahogy a DK etikai bizottságának vezetője, Kósáné Kovács Magda mondta: a politikában tisztességesnek is kell látszani. Ez az, ami biztosan nem sikerült Gyurcsánynak a Ligetben. (...)

Aki gazember kormányt, bűnszövetkezetet emleget, az a valódi probléma megértetése, politikai kezelhetőségének kidolgozása helyett csak az indulatokat akarja továbbszítani, számára kedvező irányba fordítani. Debreczeni bizonyos értelemben még továbbmegy ebbe az irányba, amikor Orbánékat Szálasival és Rákosival emlegeti egy napon. Ez azért felettébb káros, mert a jogállami intézményrendszer helyreállításához számos megegyezésre lesz szükség, ezek esélyeit továbbrontani nem tűnik felelős magatartásnak. Gyurcsánynak – pláne, ha a DK az ártatlanság vélelmének jogelvét kívánja érvényesíteni még egy tudósítással szemben is – semmiképpen nem gazemberezni és bűnszövetkezetezni kell, hanem felhívni a figyelmet a gyanús ügyekre, és ha képes rá, akkor az efféle kormányzás alternatíváját megjeleníteni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ciki
2012. május 10. 19:46
Máshol olvastam, de nagyon igaz! "Ha Gyurcsány eltűnne, vagy elütné egy autó, a kvázi jobboldal egész érvrendszere összedőlne!"
Hajdú Sógor
2012. május 10. 12:19
”Orbánékat Szálasival és Rákosival emlegeti egy napon.” Ezt nem értem. Nyiltan rágalmazzák az egész kormányt, következmények nélkül, miközben a gyilkos bajnai cselekedetének kimondásáért a biróság elmarasztalta Pestyt.
tarackos
2012. május 10. 11:41
Sajna Jócinak végleg kezd agyára menni a politika. Észre sem veszi, hogy döglött lovon ül...
kbendeguz
2012. május 10. 11:21
El nem tudom képzelni, hogy egy első generációs értelmiségi, aki olyan szegény körülmények között nőtt fel, mint Gyurcsány Ferenc, ne vigyázna és ne őrizné felbecsülhetetlen értékűnek a diplomáját.Egy esetben lehetett ennyire lezser, hogy elhagyta, ha tojt rá, mert lopott szajré volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!