Kilenc tétel a magyar jobboldalról

Aki tételekben, pontokba szedve fogalmazza meg a mondanivalóját, arról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kinyilatkoztat. Nekem nem ez a szándékom, praktikus okokból döntöttem a forma mellett. Kéretik hát minden tétel elé odaérteni az én úgy gondolom, a szerintem vagy az azt hiszem fordulatok valamelyikét.

1. A mögöttünk hagyott tíz év a magyar jobboldal legsikeresebb korszaka volt.

Bár több fájdalmas vereség érte ebben az időszakban a jobboldalt, s a tízből nyolc évet ellenzékben töltött, azokon a területeken verte meg a baloldalt, ahol annak előnye sokáig történelmi adottságnak, behozhatatlannak látszott. Az első Fidesz-kormány 2002-es veresége egyben egy valódi, a társadalomba mélyen beágyazódó politikai közösség születése volt Orbán Viktornak a TF-en, majd a Kossuth téren elmondott beszédével, a polgári körök életre hívásával. A korábban elhanyagolt tudatos építkezés meghozta gyümölcsét: a jobboldal intézményesült, hálózatokat épített, a gazdasági és médiaháttér megerősödött. Dominanciáról persze szó sincs, amiről a balliberálisok siránkoznak, csak végre valódi versenyhelyzet teremtődött. A jobboldal sikerének egyik kulcsa, hogy van széles körben elfogadott vezetője. Az egykori MDF-féle, nemcsak a legádázabb ellenfelek által avíttnak érzett jobboldaliság korszerűnek tetszővé vált, ezt mutatta a Fidesz elsöprő támogatottsága a fiatalabb korosztályoknál. Itt az MSZP helyzete szinte reménytelen, a Fidesznek ugyanakkor időközben komoly versenytársai támadtak a Jobbik, az LMP, illetve a pártoktól egyelőre távolságot tartó civil mozgalmak képében.

Az új közjogi rendszer lényegében létrejött, a mű kész, azt ma nem is elsősorban belülről, az ellenzék részéről, hanem a külföld felől éri fenyegetés. Az új rendszer jövője azon múlik, hogy működőképes lesz-e, konszolidálódik-e. Egyelőre az átalakulás, az alrendszerek érdekeket sértő, sokszor kaotikusnak tetsző átszervezése zajlik. Az új rendszer társadalmi legitimációja (és persze a kormánypártok 2014-es újraválasztási esélye) természetesen nagyban függ attól, hogy a kormány milyen teljesítményt nyújt a gazdasági válság kezelése terén. Még nyitott kérdés, hogy a ciklus végéig sikerül-e életet lehelni a gazdaságba. Nem tudni, hogy milyen megegyezés születik az IMF-fel és az EU-val a pénzügyi védőhálóról. Az már most látszik, hogy az alkunak súlyos belpolitikai ára van, lesz, de a készenléti hitel megszerzése a konszolidáció legfőbb biztosítéka.

6. A kétharmad esély és csapda is.

2010-ben egy húsz éve zajló hatalmi küzdelem végére került pont. Eldőlt, hogy melyik politikai erő kap lehetőséget arra, hogy az 1989-90-ben született, a jogállamot megalapozó akkori átfogó alkotmánymódosítás tanúsága szerint önmagát átmenetinek tekintő berendezkedést átformálja, korrigálja. (Az 1994-ben kétharmadot szerzett MSZP–SZDSZ-koalíciót nem az önkorlátozás, hanem a belső ellentétek gátolták meg az alkotmányozásban.) Az a feltevés, hogy a politikai elitcsoportok alkukényszere elegendő lesz a rendszer folyamatos karbantartásához, tévesnek bizonyult. A választók azzal, hogy az eleve tagolt ellenzéket az alkotmányos vétó elvi lehetőségétől is megfosztották a mai parlamentben, a kormány legfőbb természetes, hagyományos ellensúlyát iktatták ki. A Fidesz–KDNP belakja a kitágult hatalmi erőteret, aggályok nélkül él példátlan felhatalmazásával. Ezt a demokrácia, a jogállam felszámolásaként taglalni teljes félreértés, ám ez a hatalomgyakorlás a felelősséget is oszthatatlanul a kormányerők vállára helyezi. Az előző kormányok által hátrahagyott örökség valóban iszonyú teher, de 2014-ben nem lesz kire mutogatni. Ez a kétharmad csapdája.

7. Van aktuális tartalma a jobboldaliságnak.

Gyakran hallani, hogy mára a hagyományos bal- és jobboldal közti különbségek elmosódtak, s ezek a kategóriák már nem is alkalmasak a szemben álló politikai táborok leírására. A mély identitásválságba süllyedt mai magyar baloldallal most nem foglalkoznék. A magyar jobboldal szilárd azonosságtudattal rendelkezik, miközben a jobboldali, polgári kormány politikája sok elemében eltér attól, amit tankönyvszerűen jobboldalinak vagy konzervatívnak szokás tekinteni. Unortodoxnak is hívott gazdaságpolitikája például eklektikus, de általában is mintha irtózna az ideológiák, dogmák kényszerzubbonyától. Elsősorban a nemzethez, a valláshoz, a hagyományhoz, a történelemhez való viszonya alapján lehet jobboldalinak, konzervatívnak nevezni ezt a közösséget. A balliberálisokat és a kormányzó jobboldalt elválasztó legfőbb törésvonalak ma a nemzeti szuverenitásról és a középosztályról vallott nézetek mentén húzódnak.

8. Végbement a nemzetpolitikai fordulat.

1990-ben még botrányt keltett Antall József, amikor arról beszélt, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Ma már ez evidencia, az első Orbán-kormány státustörvénye után 2010-ben a kettős állampolgárságról szóló döntéssel teljessé és visszafordíthatatlanná vált a nemzetpolitikai fordulat. A 2004-es népszavazás az akkor Gyurcsány Ferenc vezette baloldal pillanatnyi taktikai sikerét, innen visszatekintve stratégiai vereségét hozta. Történelmi esélyt szalasztott el akkor a magyar baloldal: a nemzeti kártyát örökre kivehette volna a jobboldal kezéből.

9. A rendszerellenesség csapda.

Hiába volt nyolc évig kormányon, a nemzeti szimbólumok, a múlt csataterén folyamatosan hátrált a baloldal. Bár ellenzékből tiltakozott a Szent Korona Országházba vitele ellen, kormányon nem mert hozzányúlni. Hasonlóképpen járhat az új alaptörvénnyel is, melynek Nemzeti hitvallása alkalmas lehet a nemzeti közösség összetartozásának erősítésére. A szöveg utal a nemzeti és keresztény hagyományokra, de sem ideológiai, sem más alapon senkit sem zár ki a közösségből. Nem vállal jogfolytonosságot a diktatúrákkal, és a múltunkra nem mint valami szégyellnivaló, terhes örökségre tekint. A balliberális ellenzék minden erővel igyekszik delegitimálni az új alaptörvényt, az új alkotmányos rendszert, így annak születése nem válhatott az egész közösség ünnepévé. Ám veszélyes vizekre eveznek, akik a rendszer keretein kívülre helyezik magukat. Ha meg is tudják majd kaparintani a kormányrudat, a saját híveiket is átverik, ha elhitetik velük, hogy van visszaút a 2010 előtti világba. Az új rendszer legálisan és legitim módon született, megváltoztatni sem lehet másképp. Valószínűnek tartom, hogy az történik az új alaptörvénnyel, mint a Szent Koronával. Megszokják. Ha harmadszorra-negyedszerre tesznek esküt az alaptörvényre, az már az övék is lesz.