„Az efféle válságok esetében az elinflálás vagy csőd (állami és/vagy magán, részleges vagy teljes) szokott lenni a megoldás. A jelen esetben is e két lehetőség kínálkozik. Valójában mindkettő ugyanazt eredményezi: reálértelemben gyors ütemben le kell építeni az adósság szintjét. Nyilvánvaló, hogy ezt meg lehet tenni úgy is, hogy a hitelekre évekig negatív reálkamatot fizetünk, és így vesszük el a hitelezők vagyonát, csökkentjük le az adósság reálszintjét avagy csődöt mondunk és egyben vesszük el. Az elinflálás sokkal egyszerűbb és fájdalommentesebb megoldás.
Sajnos amit Európa csinál, az tévút, ugyanis a megszorítások erőltetése miatt fokozódik a deflációs spirál. Ha szeretnék ezt az egészet közösen túlélni, akkor csak egy lehetőségük van: a megszorítások ütemét lecsökkenteni (mondjuk éves 1-1,5% elsődleges egyenlegjavulást kitűzve a deficites országokban) és a kamatszintet nulla közelében tartva elérhető, hogy hosszú évek alatt (5-10-15 év !!!) leépüljön az adósság szintje. Ezalatt nominálisan nem nagyon lehet a béreket emelni, sőt a reálbérek szintjének valószínűleg - országtól függően - 10-20-30%-kal csökkennie kell. Én úgy vélem ez egy járható út, de ehhez az ECB komolyabb, drasztikusabb beavatkozása kell (direkt jegybanki finanszírozás is), másrészt a német fiskális dirigizmus és inflációs félelmek megfékezése.
A másik út az euró-övezetből való kilépés, ebben az esetben a reálbérek szintje azonnal 30-60%-ot eshet, és a kilépő országok egy-két év káosz után stabilizálódhatnak.
Úgy vélem, hogy mindkettő járható út a fentiek közül, és nem lehet megmondani melyik következik be. Egy bizonyos: egyre többen ellenzik az erőltetett megszorítások ütemét és úgy látszik, hogy ebben puhulás is lesz. A következő év valószínűleg inkább a növekedés újrateremtéséről, mint a megszorításokról fog szólni Európában. Ha nem, akkor jön a deflációs spirál, amely az eurózóna széteséséhez vezethet.”