Összekapaszkodásokról és bűvkörökről – Mi a jobb? I.

„Thomas Carlyle alighanem elégedetten nyugtázná, hogy híres esszésorozatának központi tétele ismét bebizonyosodott, és a nagy formátumú politikus személyisége rávetül az egész korszakra. A hazai jobboldalon lényegében így történt: a polgári Magyarországnak a miniszterelnök szabott fazont. Ezzel az egységesítéssel ugyanakkor a Fidesz-KDNP támogatói köre lényeges árnyalatokat, különvéleményeket vesztett. Jelenleg csekély a jelentősége, de azt hiszem, ha a Fidesznek holnap új műsorhoz új férfi kellene, úgy járnának, mint 2002-ben: akkor a bukott választás után csakhamar kitűnt, hogy egyedül 
Orbán Viktor támogatottsága, kapcsolatrendszere, karizmája kecsegtet az újrakezdés reményével. 2002 fontos tanulsága, hogy a Fidesz vezérkara elsősorban csapatként erős, egyéni lehetőségeik az erős elnök mellett eltörpülnek.

A központosítás a sajtóban és a gazdaságban is tetten érhető: mindkét területen hatalmas hátránnyal indult a magyar jobboldal, de aztán fontos kormányközeli hídfőállások épültek ki. A magyar sajtópiac lényegében kiegyenlített, a világháló megjelenése eljelentéktelenítette a hagyományos sajtótermékek példányszámát, országos elterjedését, lefedettségét. A hírmonopólium megdőlése kétségkívül a jobboldalt erősítette az elmúlt tíz esztendőben, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a legutóbbi parlamenti, helyhatósági és időközi választásokon a polgári oldal hatékonyabban, tervszerűbben használta a kommunikációs forradalom eszközeit. A gazdaság kétségkívül a polgári kormány Achilles-sarka: látványos hibák, átlátszó ügyletek és felesleges erődemonstrációk csorbítják a hitelességét, és félő, hogy a munkahely-teremtési nehézségek miatt Magyarország legnehezebb sorsú régiói a szociális demagógia áldozatává válhatnak.

Még Helmut Kohl hívta fel Orbán figyelmét arra, hogy a klasszikus néppárt vezetőjének különös gondot kell fordítani arra, hogy tőle jobbra ne álljon komoly, szervezett parlamenti erő. Magyarország azonban nem Németország – a Gyurcsány-korszak égre kiáltó botrányai és a társadalmi feszültség megszülte a tizenhét százalékos Jobbikot. Bár azt gondolhatnánk, a polgári oldal jobboldali monopóliumát a semmiből kinövő protestmozgalom megingathatja, erre semmi jel nem utal. A Fidesznek még szerencséje is van a Jobbikkal: az új választójogi törvény azt sejteti, sok helyütt éppen a Jobbik billentheti majd a mérleg nyelvét a Fidesz javára, tekintve, hogy velük senki sem lép választási együttműködésre, ahhoz viszont elég sok szavazatot gyűjthetnek, hogy a formálódó baloldali blokk – bármit is értsünk ezen 2014-ben! – esélyeit elrontsák.”