Közlemény a Demokrata Körről

2012. április 19. 16:17

Bencsik András döntését, miszerint műsorát a televíziónkon nem kívánja a továbbiakban fenntartani, az ECHO Televízió nevében tudomásul vettük.

2012. április 19. 16:17

Közlemény

 

Az ECHO Hungária TV Zrt. a Demokrata Kör c. műsor megszűnésével kapcsolatban
az alábbi közleményt adja ki:

A műsorszám legutóbbi felvételén a műsorvezető Bencsik András olyan kijelentéseket tett, amelyek a TV vezetősége szerint személyiségi jogsértést valósítottak meg, így azok következményeként egy esetleges kártérítési perben a televízió jogi és anyagi felelősséggel tartozott volna.

Erre való tekintettel végül úgy döntöttünk, hogy a felvett műsorszám nem kerül adásba, döntésünk mögött semmilyen személyes motívum nem húzódott. Természetesen fentiekről tájékoztattuk Bencsik Andrást is, azonban a műsor megszüntetése részünkről fel sem merült, az ügyet lezártnak tekintettük azzal, hogy a műsor közreadásának elmaradásából származó problémát mindenképpen békésen és kulturáltan kívántuk rendezni.

Az üggyel nem volt célunk indokolatlan ellentétek keltése, mint ahogy nem célunk a nemzeti elkötelezettségű újságírók belső megosztása sem, azonban
felelős gazdasági társaságként kötelességünk mindent megtenni azért, hogy megelőzzük jogsértő tartalom közzétételét.

A történteket követően Bencsik András a televízió tulajdonosának jelezte, hogy a Demokrata-kör adásának elkészítésében a továbbiakban nem kíván közreműködni, illetve a műsort magát sem kívánja folytatni, továbbá a történtekről szóló összefoglalóját saját szemszögéből megjelentette Facebook oldalán úgy, hogy a műsorfelvételen ténylegesen tett kijelentéseit jelentősen tompított formában tárta az olvasók elé. Megjegyezzük, hogy ezt a módszert az ECHO TV sem etikusnak, sem korrektnek nem tartja, de ezzel a továbbiakban nem kívánunk foglalkozni.

Bencsik András döntését, miszerint műsorát a televíziónkon nem kívánja a továbbiakban fenntartani, az ECHO Televízió nevében tudomásul vettük, erről őt a tegnapi napon írásban tájékoztattuk.

A Demokrata-kör műsora helyett a jövő héttől "Hírbehozzuk" címen új közéleti elemző vitaműsort indítunk Pindroch Tamás vezetésével.

Budapest 2012. április 19.

 

Miki Tímea Vezérigazgató

ECHO Hungária TV Zrt.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2012. december 12. 21:48
"Már jelentkezett a Jobbikba." -------------- Gondolom, veled beszélte meg először ezt a szándékát.
Válasz erre
6
4
dönci4
2012. április 23. 21:21
És ez a mocsok TV nem akar megszűnni?
Válasz erre
0
0
Hapci
2012. április 23. 11:41
Tán csak nem fillentett Bencsik azzal kapcsolatban, hogy mi hangzott - volna - el a műsorban? Nahát, meg vagyok lepődve.
Válasz erre
16
6
slomovicz
2012. április 21. 13:15
" pénz hatalma nem ismer jobb- és baloldalt! Illetve a pénz hatalma arra használja a megosztott meghülyített tömegeket, hogy egymás ellen acsarkodjanak. Széles milliárdos, Demján milliárdos. A milliárdosokba pedig nem szabad belekötni még akkor sem, ha agy szobor kapcsán eltérő a vélemény." Kicsit mintha elfogult lennél a baloldal felé. Kimaradt a felsorolásból a szoci politikusok , és vállalkozók hosszú sora, Kezdve Leisztinger- el aki most megy bíróság elé zsarolással kapcsolatban. Ebben a "baloldaliak " mindig világelsők voltak. Nincs még egy ilyen "baloldal " a világon -. mint nálunk. Szerencsére már a kukában vannak, illetve dolgozunk még rajta. A nagyonis rendjén való mondat- " tele van fidesz közeli cégekkel a gazdaság" pont ezt jelenti. Jól van ez igy. Hatvan év vörösfasiszta ámokfutás után legyenek nemzeti elkötelezett fideszközeli cégek. Ami 2010 előtt ebben az ügyben volt- azzal már az ügyészség foglakozik. Jól van ez igy. :-)
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!