Kés, villa, polgármesterség – gyerek kezébe nem való

2012. április 20. 17:02

Juhász Oszkár hangfelvételében sem látok sok különöset. 3-4 atyafi jól megszakérti a világot, amiről egyébként látszik, hogy hát úgymond kevés gőzük van.

2012. április 20. 17:02
Kiss Ádám
Hírszerző

„Így aztán a Juhász Oszkár napokban nyilvánosságra került hangfelvételében sem látok sok különöset. 3-4 atyafi jól megszakérti a világot, amiről egyébként látszik, hogy hát úgymond kevés gőzük van. De ők azért hozzáértenek a hadművészethez, a rendészethez, a világpolitikához, meg még egy felkelés megszervezéséhez is. Jó nagyokat tódítanak, kicsit fenyegetőznek, kicsit zsidóznak, kicsit cigányoznak.

Ezt ugyan szeretni nem kell, de ettől még a fenti elmepárbajok változatos témákról, zsidózással, cigányozással, vagy éppen anélkül, vagy esetleg épp heveny keresztényezéssel, nácizással naponta hangzanak el Magyarország-szerte. Feltételezem, nem én vagyok az egyetlen, aki például a kormányváltás előtti években hallott kocsmaasztaloknál romantikus haditerveket szövögetni Gyurcsány Ferenc likvidálására.

Akkor van para, ha ezt valaki polgármesterként, vagy más vezető állami-önkormányzati beosztásban csinálja. Kevés ésszel sok munkát el lehet végezni, de a polgármesterség speciel nem ebbe a kategóriába kellene, hogy tartozzon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bmucsai
2012. április 20. 20:36
Szerintem ezt a hangfelvételt Juhász Oszi öszödi beszédjének szánták, de ezt is elkúrták. Eszembe jut az edelényi polgármester aki az Economistban is szerepelt. Na annak is volt valami öszödi felvétele. Mindegy no, Fletó utánozhatatlan!
gróf Bercsényi
2012. április 20. 20:20
Figyeljük csak meg: amikor szélsőbalos, azaz maszopos, eszdéeszes/elempés vagy gyurcsányos irritáló hangfelvételek vagy kompromittáló szövegek jutnak nyilvánosságra, a sajtó mindig elviszi arrafelé a kérdést, hogy ki hozta nyilvánosságra és miért - a tartalmat elhallgatja. Itt meg? Pont fordítva. Vajh' miért?
Akitlosz
2012. április 20. 19:16
Csatlakozom az előttem szóló imreshez.
imres
2012. április 20. 18:54
Ennél már csak az az abszurdabb, ha újságírónak nevezett szakmunkások szakértenek valamit és arról blogot írnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!