Nagycsütörtök

„Minden kizárólagossága az embernek benne van Isten örök rendelésében. A szorongás a Nagycsütörtökben, a szenvedés Nagypéntekben, a csend a Nagyszombatban (ez nem Trnava), a remény, feltámadás az új életre pedig a Húsvétban.

Magányos az ember. És félelemmel teli az élete. Alapérzése ez a nyugati embernek. Menekülni szeretne ettől, de nincs kire rádobni.

Vagy mégis? Arra, aki hordozta ezt a félelmet mindannyiunkért, amikor Péter aludt, Jakab aludt, János aludt, és mind aludtak?

Azon az első Nagycsütörtökön ötlött szembe a történelemmel, hogy magára maradt Isten. Az Isten Fia a nagy fogadkozásokban, az ígéretekben egyedül volt. Kövér izzadságcseppjei fagyosan gördültek alá az arcon. Értünk, kései tanítványokért szorongott, hogy megszabadítson szorongásainkból.

Merthogy mi szorongunk, az érthető. De értünk és velünk az Isten?”