„Rendelkezik-e Európa olyan közös értékrenddel, amely a kulturális és politikai egyetértést a gazdasági érdekeken túl megalapozhatja?
Érdekes kettősség figyelhető meg. Az ipari forradalom kezdete óta, de különösen 1850-től fantasztikus gazdasági és technikai fejlődés ment végbe Európában és a nyugati világban. A vállalkozó polgárság diadalmenete volt ez (időszakos válságokkal megszakítva). Ezzel párhuzamosan már a kezdetektől fogva kibontakozott egy ellentétes folyamat.A legérzékenyebb s legkiválóbb alkotóművészeknek és gondolkodóknak már a kezdetektől fogva alapélménye volt az, hogy egy mélyülő civilizá ciós válság van kialakulóban. Gondolja csak meg, hogy Baudelaire A romlás virágai című kötete, mely a válságtudat, a spleen, a világfájdalom első remekműve volt, 1857-ben jelent meg. Aztán jöttek a század végi dekadencia, a világromboló, új világot kereső avantgárd mozgalmak, a Rilkék, T. S Eliotok, Pilinszkyk... Elgondolkoztató az is, hogy az elmúlt 150 évben született igazán nagy regények, színdarabok majdnem mind az emberi lét sivárságába vagy tra gikus bukásába futnak bele. Keresik, s többnyire nem találják a választ arra a kérdésre, hogy végül is mi az ember célja itt a földön, honnan jöttünk és hova megyünk, mi a jó ésmi a rossz,mi lehet az emberi élet értelme. Igaz, közben a lét szépsége és csodája is fel-felvillan bennük.
Mi adja meg eközben Európa sajátosságát, mi különbözteti meg a világ más régióitól?
Soroljam? Európa alkotta meg és működteti még mindig sikeresen – világraszóló hatással – a jóléti modellt. Európa véste kőbe az emberi jogok nagyszerű kánonját. Európa az egyik legsikeresebb kísérlet arra, hogy sok kultúra, nemzet, etnikum békés együttműködésben éljen egymással. És Európában (illetve a nyugati világban) bontakozott ki a modern tudomány fantasztikus teljesítménye. Folytassam?
A világot zűrzavarosnak, válságokkal terhesnek éljük meg. Mi lesz, ha nem tudunk megbirkózni a kihívásokkal, ha összezavarodnak bennünk az értékek?
Már összezavarodtak és nemcsak nálunk, mindenütt. De rajtunk múlik, hogy kilábalunk-e ebből az állapotból, vagy sem. Már az óvodában el kellene kezdeni autonóm, független, felelősségteljes, tisztességes és a jövőben hívő embereket nevelni. Ott talán még meg-megpendül ez a gondolat. De iskolába, gimnáziumba járva mikor hallott ön arról,mondjuk, hogy hogyan kell felépíteni egy emberi életet? Hogy visszatekintve az elmúlt évtizedekre, ne hetvenévesen kelljen rádöbbennie arra, hogy üresen kong az élete? Hogy nem volt jelentősége annak, hogy néhány évtizedig itt volt ezen a planétán? Vagy hogy legalább anynyit elmondhasson magáról, hogy nem hagyta rosszabb állapotban a világot, mint amilyenben volt, amikor megszületett?”
