„Rendelkezik-e Európa olyan közös értékrenddel, amely a kulturális és politikai egyetértést a gazdasági érdekeken túl megalapozhatja?
Érdekes kettősség figyelhető meg. Az ipari forradalom kezdete óta, de különösen 1850-től fantasztikus gazdasági és technikai fejlődés ment végbe Európában és a nyugati világban. A vállalkozó polgárság diadalmenete volt ez (időszakos válságokkal megszakítva). Ezzel párhuzamosan már a kezdetektől fogva kibontakozott egy ellentétes folyamat.A legérzékenyebb s legkiválóbb alkotóművészeknek és gondolkodóknak már a kezdetektől fogva alapélménye volt az, hogy egy mélyülő civilizá ciós válság van kialakulóban. Gondolja csak meg, hogy Baudelaire A romlás virágai című kötete, mely a válságtudat, a spleen, a világfájdalom első remekműve volt, 1857-ben jelent meg. Aztán jöttek a század végi dekadencia, a világromboló, új világot kereső avantgárd mozgalmak, a Rilkék, T. S Eliotok, Pilinszkyk... Elgondolkoztató az is, hogy az elmúlt 150 évben született igazán nagy regények, színdarabok majdnem mind az emberi lét sivárságába vagy tra gikus bukásába futnak bele. Keresik, s többnyire nem találják a választ arra a kérdésre, hogy végül is mi az ember célja itt a földön, honnan jöttünk és hova megyünk, mi a jó ésmi a rossz,mi lehet az emberi élet értelme. Igaz, közben a lét szépsége és csodája is fel-felvillan bennük.
Mi adja meg eközben Európa sajátosságát, mi különbözteti meg a világ más régióitól?