Be kell bizonyítanunk, mi is lehetünk vagányok

„Nem elég fiatalos az egyház?

Ez sajnos így van, pedig azon múlik a jövő, meg tudjuk-e nyerni a fiatalokat magunknak. Ehhez nyilvánvalóan, meg kell jelenni olyan platformokon, ahol ők mozognak. Találkozni kell velük és el kell mondani nekik, hogy a reformátusságot érdekli az ifjúság, nem csak nyugdíjasok gyülekezete ez. Ebben nekünk, fiataloknak van nagy felelősségünk, nekünk kell vállalnunk azt mások előtt, hogy igenis tizenévesen is lehet valaki egyháztag. Be kell bizonyítanunk, hogy ettől ugyanúgy lehetünk vagányok, mint bárki más, nem kell feladnunk a személyes ambícióinkat, vagyis nem igazak azok a hipotézisek, előítéletek, amik az egyház és a fiatalok konstellációjával kapcsolatosak. Ehhez hozzátartozik a promóció, a médiamegjelenés, amiben bemutatjuk, íme itt vannak az ifjak. De ez csak akkor állhatja meg a helyét, ha igaz, különben hiábavaló lesz az egyházi média munkája is. Ha valaki érdeklődik és megvizsgálja, hogy milyen is az élet egyházon belül és azt látja, hogy az a pár fiatal, aki van, befelé fordul, lenézi a másikat, mert nem hívő, akkor azt fogja mondani, hogy ezek megint szentfazekak, nem lehet velük beszélni. (...)

Milyen a jövő egyháza? Te milyet szeretnél magadnak?

Amikor azt a kérdést tesszük fel, milyen a jó egyház, akkor elsősorban azzal kell foglakozni, milyen az én gyülekezetem, ahol én a vallásomat gyakorlom. Ugyanis, ez az, amivel a leggyakrabban találkozik a hívő. Közvetlenül szembesül azzal, ami a környezetében van és csak emellett hall a nagyegyházról, ami számára leginkább a gyülekezetek összességét és néhány bürokratikus intézményt jelent. Kutatások eredményei is azt bizonyítják, hogy a válaszadók mindig pozitívabban értékelik azt, ami közelebb van hozzájuk az egyháztagokon belül, mint a nagyegyházat és a törvényhozó testületeket. Vagyis, az én lelkészem jobb, mint a másik, vagy ugyan elmondhatjuk, hogy a lelkészek hiteltelenek, de az én gyülekezetemé nem az. Így elsősorban a gyülekezetekben tehetjük mi is a legtöbbet. Sokan vannak, akik úgy látják ma Magyarországon, hogy az ideális egyház az, ami Nyugat-Európában vagy Amerikában van. Azt kell látnunk, hogy Európának ez a fele, ahol mi vagyunk, egyházi tekintetben is húsz-harminc éves lemaradásban van a nyugathoz képest. Miközben folyamatosan majmoljuk azt az eszményképet, mire elérjük azt, ami ott van, addigra az ott már rég lejárt. Nem az a feladat, hogy olyanná váljon a Magyarországi Református Egyház, mint valamelyik másik, hanem önmagát kell megtalálnia. Úgy válhat ideálissá, ha minden korosztály otthon érzi magát benne, közösségben lehet, és eközben gyakorolhatja hitét. Mert nem válhat pusztán az élménytársadalom kiszolgálójává sem. Az ideális egyházban megtörténnek életváltozások, megtérések, és ez a hétköznapokban terjed. Ha mi, gyülekezeti tagok képesek vagyunk megmutatni azt, hogyan változott meg a hit által életünk, és ennek megvan az eredménye, akkor új hívőket szerezhetünk.”