„A rendszerváltás utáni harmadik jobboldali kormány koalíciós kényszerek és komolyabb ellenzéki mozgalom nélkül működik, és előre láthatóan (mostani tudásunknak megfelelően) meg fogja nyerni a 2014-es választás, ha nem is lesz ismét kétharmados parlamenti többsége. Egy ilyen győzelem rendkívüli jelentőségű lenne a jobboldal szempontjából, hiszen végre nem ellenfelei szenvednének vereséget, hanem saját jogán, eddigi kormányzati tevékenységét megerősítendő győzedelmeskedhetne. A jobboldali előtt álló egyik nagy kérdés az, hogy (1.) második tíz évét egy párt választói táboraként, egy elsősorban egy személyhez kötődő politikai mozgalomként, vagy esetleg több párt által formált közegként szeretné-e megélni?
Egy dologgal még adósak vagyunk, mégpedig annak magyarázatával, hogy 2012-ben mi volt az a nagy jelentőségű erkölcsi lépés, amely párba állítható Lánczi könyvének tíz évvel korábbi szellemi-filozófiai természetű felvetéseivel? A posztkommunizmus lezárásának igénye 2010-ben a Gyurcsány-rezsim által manifesztté tett hazugságra alapított politikai gyakorlat megszüntetésének vágyával kapcsolódott össze. A kétharmados többség egy jogos erkölcsi felháborodás eredménye volt (és a parlamenti matematikáé, amely a győztes Fideszt az Országgyűlésben alkotmányozó többséggel jutalmazta). Ezért volt sokak szerint – akiknek egy jelentős része képletesen és szó szerint is értően olvasta Lánczi könyvét – erkölcsileg tarthatatlan, hogy (az ugyan jó ideje már a jobboldal politikai közegében tevékenykedő) Schmitt Pál köztársasági elnök a helyén maradjon. Mindez hangsúlyozottan nem a személy ellen szólt, hanem az intézményi tekintély megóvása mellett.
Az államfő lemondásának kérdése egy idő után ugyanis elvált az egykori kisdoktori ügyétől, és a »következmények nélküliséggel« – vele együtt pedig a posztkommunista erkölcsi relativizmussal – való leszámolás elemi igényévé vált. A politikailag exponált »mi-kutyánk-kölyke« mentalitást ez egyszer végül felülírta az etikai hozzáállás, amelynek végeredményével a baloldal nem tudott mit kezdeni, hiszen az a rendszerváltás utáni összes kormányfőjével szemben felmerült súlyos erkölcsi aggályok fölött rendre könnyedén napirendre tért. A kérdés ezzel kapcsolatban nem más, mint hogy (2.) vajon a 2010-re kialakult és 2012-ben egy kis hezitálás után végül fenntartott erkölcsi többségét a hivatalos jobboldal meg tudja-e őrizni a későbbiekben is?
A jobboldal elkövetkező tíz éve sok tekintetben fontosabb lesz, mint a mostani állapotának kialakulásához vezető első évtized.”