Fókahús

Még több földet a felcsúti polgármesternek, mert akkor jobb lesz a mezőgazdaságnak !

Foglalkozása: Népirtó Az Alkotmány bíróság megsemmisítette a kórházbezárási törvény több elemét. A Heti Válasz ez alkalomból egy kevésbé ismert, de annál befolyásosabb reformer portréját vázolja fel, akinek nevéhez az egészségügyön kívül a nyugdíjrendszer és a MÁV reformja is köthető: Mihályi Péterét. "Márai? Zseniális író, páratlan stiláris készségekkel, de mélységesen tudatlan ember volt. Eszébe sem jutott, hogy a közgazdaságtan vagy a jog egy szakma. Hihetetlenül idegesítő könyv" - így értékeli Mihályi Péter, az SZDSZ párton kívüli reformere az Egy polgár vallomásait. Pedig művében Márai Sándor megörökíti Mihályi nagyapjának, a később költővé lett Mihályi Ödönnek az alakját is, akivel Kassán együtt nevelkedett, és "egyetlen igaz barátjának" nevezi. Valószínűleg így is gondolhatta, mert a fiatalon meghalt nagypapa posztumusz kötetét is Márai állította össze. Mihályi Péter személyiségének megismeréséhez érdemes feleleveníteni, hogy családja mennyire másként emlékszik Máraira. Egy kabátlopás története A legtöbbször említett történet, hogy az író előbb kölcsönkérte, majd eladta (magyarán ellopta) az iskolatárs egyik télikabátját. A megromló viszonyt a családban azzal magyarázzák, hogy Márai "szabadulni akart" Mihályi Ödön "szellemi felsőbbrendűsége" alól. Mindezt azért idéztük, hogy bizonyítsuk: a magukat nemzedékek óta a szellemi arisztokráciához soroló Mihályikból nem hiányzik a felsőbbrendűség-tudat és a polgárpukkasztó hajlam. Márai pedig ízig-vérig polgár volt, kassai polgár... A családi legendárium másik eleme, hogy a nagypapa azért lett Schwarcz Ödönből éppen Mihályi Ödön, mert ezzel megdöbbenést tudott okozni. Ady halála után ugyanis a magyarított névről Ady Mihályi Rozália csókja című novellája jutott a műveltek eszébe - melyben a költő megörökíti, milyen körülmények között kapta el a szifiliszt egy Mihályi nevű kóristalánytól. Mihályi Péter neveltetését színikritikus apjának és a Nők Lapja újságírójaként nevet szerzett - a Magyar Újságírók Országos Szövetségének iskoláját vezető - édesanyjának, Földes Annának köszönheti. Négy nyelven beszél, alapos humán műveltséggel rendelkezik, könnyed hangon és gyorsan ír. A közgázon "bizalmi", népgazdasági tervezői (azaz ötévesterv-írói) szakon végez 1977-ben. Onnan a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdasági Kutatóintézetébe kerül. Az állam rossz gazda Közéleti pályája azután ível fel, amikor tízévnyi svájci ENSZ-tanácsadóskodás után 1993-ban hazatér. Jól választja meg a pillanatot, mert néhány hónap múlva egykori egyetemi társai - Bauer Tamás, Csillag István, Bokros Lajos - pozíciókat kapnak. Mihályiból előbb helyettes privatizációs kormánybiztos, majd pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár lesz. Ő az egészségügyi reform egyik kidolgozója (igen, már 1997-ben, de a megvalósításra tíz évet kell várnia, mert 1998-ban a Fidesz kerül hatalomra), az önkormányzati reform irányítója, a nyugdíjreform kivitelezője. Így amikor múlt héten a Népszabadságban arról írt, hogy a falvak "üzemmérete" túl kicsi, ezért nem "működtethetőek" hatékonyan, az érintettek körében kisebbfajta pánik tört ki. De ehhez már hozzászokhatott, hiszen a Mihályi-doktrínák megjelenése után mindig ugyanaz történik: az érintett terület szakértői előbb csaknem gutaütést kapnak, majd azt gondolják, hogy ezt csak froclizásukra találhatta ki valamelyik liberális mitugrász, végül észreveszik a fejlécen a "Munkaanyag, nem a kormány álláspontját tükrözi" feliratot - ami annyit jelent, hogy komolyan kell venni a legképtelenebb ötletet is. Mihályi felfogásában nem a privatizációhoz, nem az egészségügyhöz, a nyugdíjhoz, a faluhoz vagy a MÁV-hoz kell értenie; a történet nem arról szól, hogy milyen műtét vagy mozdony kell a jobb működéshez. Nem foglalkozik a részletekkel, mert ő közgazdász, a modern világ irányítására hivatott tudás birtokosa, aki a legfontosabb információval rendelkezik - tisztán látja, mi lenne az állam helyes szerepe. Erre már egyetemi szakdolgozata írásakor rájött, amikor az Ingatlankezelő Vállalatot vizsgálta (az IKV tulajdonában és kezelésében voltak a fővárosi bérházak). A lényeg azóta sem változott: az állam rossz gazda, ez minden reform alfája és ómegája. Mihályit nem érdekli az egyéni befektetés kockázata, őt az állam szerepe izgatja, mindig nagyban játszik, és a kockázatokat a társadalom viseli helyette. (Annyira azért nem veti meg az államot, hogy ne vállaljon időről időre igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságot egy-egy állami cégnél.) Senki sem hitte például, hogy be lehet zárni vagy ápolási intézménnyé lehet minősíteni 18 kórházat, mégis megtették, és ez az állapot annak ellenére is fennmarad, hogy a kormány alkotmányellenesen cselekedett. Ráadásul az Államreform-bizottság - melynek egészségügyi szekcióját Mihályi Péter vezette - eredetileg 40 kórház megszüntetését javasolta. Ugyanilyen eredeti gondolat, hogy a cigányság problémáira gyógyír lehetne a feketevonatok feltámasztása és a munkásszállások tömeges építése a nagyvárosokban. A szocialistákkal rendre feszült a viszonya, mert Mihályi egyáltalán nem nevezhető politikus alkatnak. Amíg fennállt a koalíció, az MSZP-n belül sokan úgy tartották, hogy publikációi, szókimondó nyilatkozatai a szocialista párt népszerűségére is kihatnak. A hibák alól pedig könnyen felmenti magát azzal, hogy reform nélkül még rosszabb lett volna. Felesleges kisvállalkozók Az 1997-1998-as nyugdíjreform tévedéseit sem ismeri el. A gondok szerinte abból származnak, hogy a tíz évvel ezelőtti prognózishoz képest gyorsabban nőtt a nyugdíjasok várható élettartama, vagyis tovább élnek, aminek következtében többeknek kell nyugdíjat fizetni. Noha az államot a piac elé helyezi, ott ült a hírhedt lovasberényi asztal körül, ahol a koalíció politikusai az egészségügyi intézmények sorsáról alkudoztak. Az a kórház maradhatott meg, amelyet erősebb szocialista nagyúr védett. Véleményét nem idézhetjük, mivel lapunknak adott nyilatkozatát visszavonta. Nemcsak a kórházakkal, a kisvállalkozásokkal is kemény kézzel bánna. Szerinte az államnak annyira meg kellene nehezítenie a néhány főt foglalkoztató cégek életét, hogy azok megszűnjenek. Mindez százezreket érintene. Mihályi egyszerre politikus, publicista, tudós, folyton nyüzsög, ír, szervez, s ha valahol reform érlelődik, egyszer csak ott terem. Most ugyan a koalíción kívül van, de azért a Beszélőben a falvak lázadásáról írt tanulmányában jelzi, ehhez is ért. Amikor pedig az olvasó odáig ér a szövegben, hogy a romániai falurombolás érzelmi töltetet kapott (fordítjuk: volt azért a tervekben ráció), eszébe jut Mihályi korábbi nagy vihart kavaró nyilatkozata, mely szerint falvakra nincs is szükség, és arra gondol: mi jöhet még? De Mihályit - azaz bocsánat Schwarczot - érdekes módon senki nem nácizta le, pedig ha az árja-elméletet nézzük, akkor ő egy "vérnáci vagy judeonáci", amelyik saját felsőbbrendűségének biztos tudatában irtana ki embercsoportokat. Persze a holokauszt keselyűk ilyenkor visszabújnak görbe orruk mögé - a szerk. (Heti válasz nyomán Szent Korona Rádió)

Agyadban lüktet, a város és a zaj, Módszeresen pusztít, de ebben meg nem csal KIT ÉRDEKEL!? Alkohol és narkó, vagy nikotin és gyógyszer, Ha egyik sincs megteszi a Diána sósborszesz JE-E-E!! Mámoros állapotban gyerekeket nemzel és hogyha felneveled, nem hasonlít rád KIT ÉRDEKEL? és ha az iskolában nem is tanul semmit, az életben az holtbiztos, hogy megtanul majd inni Kinn a Hősök terén, rád röhög a hős, érzed a gyomrodban már egyre több a görcs Ha kilépsz az utcára, behúzod a vállad, dühösen a földre köpsz, mert keserű a nyálad Honnan jövünk s hová megyünk senki nem érti mi történik velünk.

Naszóval az összes patkányjárta városlakó cselédfattyú balfaszt zavarja, ha a falusi ember úr a saját portáján, és nincs kiszolgáltatva mindenféle távfütő- elektronyos- meg faszomtudja milyen nyűveknek, plázáknak, békávéknak.