Hogy nem lehet minden kommunistát egy kalap alá venni, az vitathatatlan, mint ahogy az is, hogy Pozsgaynak és Szűrösnek vannak a magyar nemzet szolgálatában végzett érdemei. Érdemes elolvasni a Munkáspárt hetilapjában, A Szabadságban megjelent Szűrös-portrét, ahol Szűröst és Pozsgay-t következetesen a nemzeti-revizionista szárny képviselőjeként emlegetik – Németh Miklós mellett. De hogy a rendszer üldözöttjei lettek volna?!
Nem voltak üldözöttek, akkor sem, ha esetleg dolgozott rájuk a belső elhárítás. Az üldöztetés egy diktatúrában a legritkábban eredményez miniszteri és országgyűlési képviselői megbízatást, nagyköveti kinevezést. Arra különösen nehéz szavakat találni, amikor legfontosabb állomáshelyre, a testvéri Szovjetunió fővárosába akkreditált nagykövet és az MSZMP KB tagja ecseteli, hogy mennyire nem olvasott jelentéseket, őt viszont folyamatosan megfigyelték.
Ez a történelemhamisító álüldözöttség a valódi üldözöttek számára sértő és megalázó igazán. Azok számára, akiket a Hortobágyra deportáltak, akiknek minden zsenialitásuk és tehetségük ellenére raktárosként kellett dolgozniuk, akik polgári vagy kulák származásuk miatt sosem végezhettek egyetemet. Akik megjárták az Andrássy út 60. pincéit, akiket dalszövegeik miatt börtönzött be a rendszer.