23 millió lengyel ül tort Budapest utcáin

2012. március 20. 13:55

Pont az úgynevezett európaiság egyik sikertörténetének és alapjának számító 1848-as forradalom évfordulóján álltak neki ballib térfélen importtüntetőkről cikkezni.

2012. március 20. 13:55
Embargó

„De nem, ez még kevés. 15-én még a szép magyar tüntetési hagyományt, a számháborút turbózta fel a Nol egy kis lengyelezéssel. »Ünnepi játék: keressen magyar zászlót a Múzeumkertben!« című írásuk apropóját az adta, hogy az MTI tudósítója valóban barokkos túlzással úgy fogalmazott: zsúfolásig megtelt a Múzeumkert, a távirati iroda fotóján viszont látszik, hogy van azért még ott hely. Fel is nagyították a képet, hogy ezt bebizonyítsák, ez persze remek alkalom volt az újabb képaláírásokra, így például be lehetett biggyeszteni, hogy »a lengyel zászlóval felvonulókat 2-300-ra teszi az MTI, a litvánok harmincan lehetnek a távirati iroda szerint. Hányan volnának a magyarok?« Be is indult a kommentcunami, hogy hát ezekre a fideszesekre már csak a lengyelek kíváncsiak. És erre elég egy kép meg két szó. Ügyes.

A két nappal későbbi,
szerkes tüske viszont helyrebillenti az előfizetők és a dobtáras kemény mag lengyelezéssel kizökkentett lelki egyensúlyát. A publi utolsó két mondata ugyanis oda csap, ahova köll, az európai testvériséget veszélyeztető szelektív nacionalizmus fészkének közvetlen közepébe. Mert hát ugye mégiscsak az a lényeg, hogy testvér lészen minden ember, ha nemzetközivé lesz a világ. De azért biztos, ami biztos, én most szólok, mert az ötletért majd behajtom a jogdíjat: jön itt még majd 23 millió lengyel, hogy tort üljön Budapest utcáin.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2012. március 25. 21:37
Hát igen, és cinkosan hallgatnak Cohn-Bendit "francia" szabadcsapatairól. Igaz, ők egy busznyian se voltak végül. Az nem importálás azért? Vagy az nem számít, mert nemes cél érdekében történik?
balbako_
2012. március 25. 21:36
Ott volt? Mert én igen! Semmivel nem volt több nyugdíjas köztük, mint az átlag pesti utcán. Elvtársai a párszázat is több ezerre tették. El kell mennie a Jókai utcába kialakítani a véleményét.
Bélus
2012. március 25. 21:36
Azért hasonlítsátok össze ezt a múzeum-kerti ünnepséget azzal, amikor a mestelövészek ültek a timpanon szobrai mögött és gyerekek gyűrűjét állították a "nagyember" köré! Bár nem volt rossz az sem, amikor Demszkyn röhögött az ország, ahogy az esernyők mögött fejhangon ordította, hogy "sehonnai bitang ember" (csak tudnám, hogy kire gondolt).
Antigoné
2012. március 25. 21:36
Talán ők is olvasnakj újságot - még ha csak ballibet is - van internet, láthatták az eu-ülésszakon OV felszólalását, sztb. Aki akar, ma már tud tájékozódni. Üdv
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!