A MÚOSZ a jog útvesztőjében

„Az idézett közlemény komoly fejtörést okoz a médiaszabályozás ismerőjének. A MÚOSZ etikai bizottságának elnöke valóban megkereste a médiahatóságot a Cohn-Bendit-ügyben. Az ehhez hasonló, formai szempontból megkérdőjelezhető, és tartalmilag is nehezen értelmezhető megkeresésekkel két dolog történhet: a hatóság vagy figyelmen kívül hagyja azokat, vagy – a panaszos érdekében eljárva – megpróbálja azokat »megmenteni«, és hivatalos panaszként értelmezni, valamint az elküldött iromány tartalmát elemezve megállapítani, hogy vajon a médiaszabályozás mely rendelkezésére, azaz mely jogsértésre hivatkozhat. Világos, hogy a médiatörvény alapelvi rendelkezései nem alkalmasak arra, hogy figyelmen kívül hagyásuk önmagában – tehát megsértett konkrét rendelkezés hiányában is – jogsértés megállapításához vezessen; ugyanez igaz a közszolgálati média céljainak felsorolását tartalmazó jogszabályi szövegre; a törvényben szereplő, a hatóság hatáskörére vonatkozó szabályok sem engedik meg ezek alapján az eljárást. Ezekre tehát hiába hivatkozott dr. Halák László, a hatóság tehetetlen volt. Egy út volt a panasz »megmentésére«, mégpedig az, hogy a hatóság annak tartalma alapján a beadványt kiegyensúlyozottsági panaszként értékeli. Ez így is történt, de az érdemi vizsgálatot ez esetben a kiegyensúlyozott tájékoztatás megsértését vizsgáló eljárás speciális szabályai zárták ki, mivel a panaszos nem igazolta, hogy azoknak megfelelően járt el. Félreértés ne essék: e – nem-jogász számára talán túlzottan merevnek tűnő, a MÚOSZ szerint egyenesen »méltatlanul bürokratikus« – közigazgatási eljárási szabályok éppen a médiaszolgáltatók és sajtótermékek védelmében működnek, és a hatóság önkényes eljárását zárják ki.

A MÚOSZ-közlemény tartalma e pont tárgyalásakor helyrehozhatatlanul megbicsaklik. A t. testület ugyanis összekeveri a kiegyensúlyozott tájékoztatás és a sajtó-helyreigazítás szabályát. Utóbbi tárgyában a hatóság nem is indíthatott eljárást, mivel annak lefolytatására csak a bíróság jogosult. Nem »a Médiatanács jogászainak szakmai tudását kérdőjelezi meg« az eljárás elindítása, hiszen az nem helyreigazításra (mi, mint írtuk, bírósági hatáskör), hanem a kiegyensúlyozott tájékoztatás vizsgálatára irányult. A szakmai tudás hitele a hatóságnál így tehát nem szenvedett csorbát, ellenben ez a nyilvánvaló fogalmi zavar komoly kétségeket ébreszt a MÚOSZ szakmai tevékenységének minősége felől.

Az egyenesen rejtély, hogy ha ennyire sérelmezték a hatósági eljárás megindítását (amit egyébként ők kezdeményeztek, még ha sajátos módon is), akkor miért fordultak a hatósági döntéssel szemben mégis a Fővárosi Bírósághoz (január 1-től: Törvényszékhez), amely nem tehetett mást, mint hogy helyt adott a médiahatóság döntésének? Ha pedig így tettek, miért csodálkoznak azon, hogy a perköltséget és az illetéket nekik kell kifizetniük?

Ha a MÚOSZ ennyire nincs tisztában az újságírás jogi követelményeivel, a média szabályozásával, annak egyik kézenfekvő oka lehet, hogy még soha nem találkoztak e normákkal, azaz nem volt dolguk a médiatörvénnyel. Ez a feltételezés – ha igaznak bizonyul – önmagában is cáfolja a médiaszabályozás korlátozó jellegére hivatkozó erőteljes kritikákat.”