A többség, a kisebbség és a szabad szólás

„A politikai közösség tagjai egymástól radikálisan eltérően ítélik meg a múltat, és élik át a jelent – melyet sok esetben az etnikai hovatartozás határoz meg. Az államnak mindenkit szabad és értelmes polgárként kell kezelnie, aki képes saját történelmi, politikai értékítéletének kialakítására. Az államnak az oktatáson keresztül nemcsak joga, hanem kötelessége is egy határozott alkotmányos értékrend átadása (amely nem azonos a többség történelmi nézeteivel, véleményével). Az alkotmányos értékrend átadásán túl a stigmatizáló diszkriminatív cselekmények hatékony tiltása további eszköz az állam kezében. Végül, de nem utolsósorban a jogegyenlőség mellett elkötelezett állam tetteivel nap mint nap példát mutat, és formálja polgárait.

Ezekhez képest radikálisan mást jelent, ha az állam nem meggyőzni akarja polgárait egyes értékek helyességéről, történelmi tények értékeléséről, hanem elvárásként fogalmazza meg azok elfogadását. Ezzel nemcsak az a baj, hogy az állam többé nem szabad, értelmes polgárként kezeli tagjait, hanem hogy csúszós lejtőre téved: a jog nem magától érvényesül, hanem földhözragadt intézményein keresztül. Ha egy bíróság a szólás tartalmára koncentrál, akkor autoritatív értékelő ítéletet mond annak értékességéről, még akkor is, ha a vitatott beszédnek több értelmezést, különböző érzelmet kiváltó aspektusai vannak. A bíróság nem tud semleges maradni, és nem képes nem kedvezni valamelyik félnek.”