Királyságot akarunk!

„Délután összefutottam a kisboltban egy keresztény kormánypárti parlamenti képviselővel, akitől megtudtam, ő is a lemondást várja. Lemondást emelt fővel, becsülettel. Azt mondta, jó lenne már, ha vége lenne, ha a nagyhéten már nem ezzel lennénk tele. Azután - már otthon, a gép előtt ülve - megláttam a hivatkozott cikkben a »Királyságért« tüntetőket, és szembe jutott a holnapi ünnep. »Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos és szamáron ül...« (Zakariás 9,9)

Isten mentsen, hogy én most Schmitt Pált a Názáreti Jézussal állítsam szembe. Azt gondolom, hogy ugyanis a virágvasárnapi történetben mindannyian benne vagyunk. Rólunk is szól, a mindenkori embernek a hatalomhoz való viszonyáról.

Arról, hogy mit várunk a királytól, mit akarunk a hatalomtól, kinek kiáltunk Hozsannát = Segíts meg!-et. Milyen ígéreteket hallunk meg, és milyeneket képzelünk oda. Mit vagyunk képesek feladni odaáldozni, meztelen, de legalábbis nagyon is emberi királyokat szent koronában, palástban látni. Jólét, biztonság, az ellenség lehetőleg minél hamarabbi elintézése, evilági hitek alapjaként várunk-e királyt?

Aztán ha végképp csalódunk benne, mit kiabálunk? Feszíts meg!-et? Mondjon le!-t? Vagy tudunk-e a protestáns felsőbbség-értelmezéssel, józan-biblikusan bízni emberekben, megbízni embereket, és szelíd józansággal, de felelős erővel és határozott felelősség-vállalással bizalmat megvonni? Bálványomlás, -rombolás nélkül...”