Az értékelés tízes skálája Puzsér szerint

2012. március 20. 14:08

EGYES érdemjegyet érdemel az a produkció, ami a közönségtől is kevés volna. KETTES az az előadás, amitől nem kell eltiltanom anyámat, mert eszébe sem jut megnézni/meghallgatni.

2012. március 20. 14:08
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Zsűritag blog

„EGYES érdemjegyet érdemel az a produkció, ami a közönségtől is kevés volna.

KETTES az az előadás, amitől nem kell eltiltanom anyámat, mert eszébe sem jut megnézni/meghallgatni.

HÁRMAS a tízes skálán az a produkció, ami kártékony inger, tehát eltiltom anyámat attól, hogy nézze/hallgassa.

NÉGYES az az előadás, ami zavaró inger, úgyhogy kikapcsolom.

ÖTÖS érdemjegyet érdemel a teljesen átlagos produkció, szólhat, miközben dolgozom, nem zavar.

HATOS produkció a tízes skálán az, amit szívesen nézek egy órán át, de nem fizetek érte.

HETES érdemjegy esetén szívesen kifizetek ezerötszáz forintot azért, hogy egy órán keresztül nézzem az előadást.

NYOLCAS produkció után megveszem az előadó lemezét a fellépés helyéről kifelé menet.

KILENCES az az előadás, amiért leutazom Kazincbarcikára, a művházba/Bécsbe, a Prater stadionba, hogy megtekintsem.

TÍZES előadás az, aminek az előadójával lemezt dedikáltatok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
imres
2012. március 23. 19:29
Puzsér? Nem állítanám, hogy teljesen komplett figura. Néha vannak eredeti gondolatai. Én a fejtegetéseit olyan négyesre értékelném, de nem mindig kapcsolom ki. Nem szokványos fazon.
Antigoné
2012. március 23. 19:28
No és, kit érdekel?
sky.net
2012. március 21. 10:12
haliwúd kövér lúd , ez a szakma kemény, 'S rút rezót keres hiába döglött macskát cibálja vasat érez kiráncsa , a papírt meg ,szét dobálja, nehéz sors a médiaszemét osztályozóé, ettől már csak a gyártás kíván nagyobb elszántságot
gst47
2012. március 20. 21:55
Puzsér a legjobb fej az egész magyar médiában. Minden műsorát imádtam eddig, lehetett akár rádiós, akár TV-s. Bírtam benne mindig, hogy üvöltve áll ki az igazáért. És a dolog iróniája, hogy az esetek nagy többségében igaza is volt mindig. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!