3, Politikusok pedig kellenek!
Magyarországon él egy mítosz, miszerint a politikusnál nincs rosszabb. Eszerint az lenne a legjobb, ha szakértőket, köztiszteletben álló személyeket, szenteket és még ki tudja kiket kellene politikai posztokra választani, mert akkor jó lesz. Sokadszor bizonyosodik be, hogy ez nem így van. Üzletemberekből avanzsált politikusaink bakikat, bakira halmoztak, majd most egy megbecsült olimpikon esett le a szobortalapzatról. Egy tanult politikus tudja, mikor jött el a vég, de legalább azt, mikor maradjon csöndben. Tehát a szakmáját értő politikusokra van szükség, ha politikai funkciókat osztogatnak. Nem mondom, hogy ebben olyan jól állunk, azonban Orbán hallgathatott volna Kövér László intelmeire.
Nincs kétségem azonban afelől, hogy ez az ügy további tanulságokkal is szolgál majd. Például a Societas ifjai is megtanulják, hogy a tegnapi tábla nem jó egy mai tüntetésen, mert bizony ez már nem egy következmények nélküli ország.”