Jobb híján paprika kell a fenékbe

„A vízilabda egyszerű sportág, tizennégyen vannak egyszerre a vízben, az olimpiát pedig mindig a magyarok nyerik. Átfordíthatjuk így Gary Lineker futballmondását a vízilabdára?

Lineker a németekről beszélt, és ha azt veszem, hogy ők nyertek három világbajnokságot, a mi arányunk jobb az olimpiákon, tehát rá is szolgálhatunk erre. A második világháború után hétszer nyertünk olimpiát, ami majdnem fele a lehetőségeknek, mert összesen tizenhat olimpiát rendeztek, és 1984-ben nem indultunk. Udovicsics szerb kollégám talán nem véletlenül mondta, hogy minden sikerét odaadna egy olimpiai aranyért, ha tehetné. Világ- vagy Európa-bajnokságon már nem ilyen jó a százalékunk, a teljes képhez ez is hozzátartozik, bár az olimpia hajlamos mindent elhomályosítani. Ebben az olimpiai ciklusban csak egy érmet nyertünk, ennél sokkal többhöz vagyunk szokva. A csapat is, a stáb is, a szurkolók is. Utálok veszíteni, jobban szeretek olimpiai aranyra vb-arannyal bejelentkezni, mint Eb-bronzzal. 

Hosszas hezitálás után vállalta el a kapitányi posztot, és volt egy kevésszer idézett mondata. »Nekem jobban elnézik a mostani négy év szenvedését, vereségeit.«

Most is így gondolom, mással nem lettek volna ennyire toleránsak a szurkolók, a szakma. És gyorsan tegyük hozzá, egy érmünk van, de 2009-ben csak kétszer veszítettünk egész évben, a világbajnokságon mégsem jutottunk elődöntőbe, mert a szerbek hosszabbításban legyőztek. 2010 átmeneti év volt, a játékosok is szerettek volna túlesni rajta, érződött is, hogy nincs igazi harc a sapkákért. 2011-ben kétszer kikaptunk, előbb a szerbek, majd a horvátok ellen. A szerbektől megint hosszabbításban, a horvátoktól rendes játékidőben. Az idei, januári Eb-n a rendes játékidőben megint nem volt vereségünk, úgy lettünk bronzérmesek. A helyezések azonban sok mindent megmutatnak, hinni is kell nekik, 2009-ben vb-ötödikek lettünk, ott a mondat vége. 2011-ben negyedikek. Nem magyarázkodásnak vagy védekezésnek szánom, de a tényekhez hozzátartozik, amiket említettem. Mint ahogy az is, korábban utolértük a legjobbakat, mint gondoltam. Az sem lepett volna meg, ha nem vagyunk a négyben a tavalyi vb-n. 2010-ben szenvedtünk középcsapatok ellen is, idén már nem. Két éve a szerbek, horvátok jobbak voltak 2-3 góllal nálunk, most már nem így van. Az eindhoveni Eb-nek pedig volt egy nagyon fontos hozadéka: vannak még tartalékaink. Akik nem voltak ott, versenyhelyzetet teremtenek már a keretkijelölésnél, az ott lévőkből sem jött ki a maximum. Hét-nyolc nyerő emberünk lehet Londonban – ez megnyugtató –, ebben a ciklusban ennyi nem volt egyetlen korábbi versenyen sem.

A nyerő emberek fele már 35 éves vagy korosabb lesz a nyáron. Biros, Kiss Gergő, Kásás, Szécsi háromszoros bajnokok, mekkora gondot jelent a terhelés illetve a regeneráció számukra? Három vagy négy igen éles meccset kell játszaniuk két hét alatt.

Kondícióban nem lesznek gondjaik. Olyan lesz ez, mint a társas szex, lehet majd lazsálni is. Szerencsére van több nyerő játékosom, nem kell majd mindenkinek mind a négy ki-ki meccsen eksztázisban játszania. A problémát inkább az adhatja, hogy a korosztály legjobbjai legalább százszor indultak már úgy el az uszodába, hogy mindent eldöntő meccsre mennek. Ez egy irdatlan magas szám. Az olimpiai faluban beülnek a buszba, odaérnek az uszodába, bemelegítenek, és nem szabad eközben elveszíteniük a belső motivációt és tüzet. Vagy a sokszor emlegetett paprikát. Jobb híján az kell a fenékbe. De valami azt súgja nekem, hogy ilyen eszközökhöz nem kell nyúlni. Tudják a játékosok, hogyan lehetnek sikeresek, érzik erejüket.”