„A Hallgatói Hálózat mai ülősztrájkja után, mi, a résztvevők közül 12-en úgy döntöttünk, hogy amíg nem születik érdemi döntés a ügyben, addig nem távozunk a SOTE Rektori Hivatalának épületéből. Jelenleg az aulában vagyunk.
Este 8 órakor két ember ki tud majd menni nyilatkozni a szimpátiatüntetés résztvevőihez. Az itt dolgozók együttműködtek velünk, kaptunk az egyetemtől kávét, vizet és vacsorát is (amit természetesen kifizettünk). Köszönjük az eddigi pozitív visszajelzéseket, telefonhívásokat, üzenetek, nagyon örülünk a támogatásnak.