Bűnösök és áldozatok

„A komoly hozzáállást az jelentheti, hogy végre nem ilyen-olyan, bizonytalan, gyakran megtévesztő ügynöklistákkal állnak a nyilvánosság elé, hanem valóban azt vizsgálják, hogy az elmúlt évtizedekben kik voltak azok, akik súlyosan ártottak az országnak, személyeknek, családoknak, akik öltek, ölettek, kínoztak, kitelepítettek, elhurcoltak embereket, fegyvertelen tömegbe lövettek, ezekre a bűncselekményekre parancsot adtak, ezeket irányították. És kik azok, akik ilyen vagy ehhez hasonló erkölcsi és politikai háttérrel beépültek a rendszerváltás folyamatába, és esetleg ma is fontos közéleti pozícióban vannak? Az ügynökkérdésben sem az a legfontosabb, hogy kik voltak az ügynökök, hanem az, hogy kik voltak a beszervezőik, kényszerítőik, a különböző szigorúan titkos tisztek, tartótisztek, parancsnokok, stb. Hiszen a besúgók, a jelentéseket adók meglehetősen nagy része maga legalább annyira volt áldozata, mint kiszolgálója a rendszer embertelenségeinek. Tudjuk, hogy volt, akit fenyegetésekkel, zsarolással kényszerítettek, és voltak önkéntesek, voltak, akik aláírtak, és adott esetben kiszolgáltatták még a rokonaikat, barátaikat is, de voltak, akik nem vagy csak látszólag teljesítettek. Az sem mindegy, hogy ki és mikor írt alá. Ötvenhat után, a megtorlás éveiben, esetleg a maga vagy a családja életét mentve ezzel, vagy később, amikor már kisebb bátorsággal vissza lehetett utasítani ilyen megkeresést életbevágó következmények nélkül. A tisztázásban tehát nemcsak politikai, de erkölcsi, lelkiismereti kérdések is vannak, és kell, hogy legyen méltányosság, amikor arról van szó, hogy kik voltak »a rendszer valódi működtetői«.”