„[N]em kívánom egyetlen embertársamnak sem, hogy megfosztassék attól a jogtól, hogy cigarettával érezze jobban magát. A szabadságunk nagyjából addig terjedhet, ameddig nem korlátozzuk vele mások szabadságát. De addig igenis terjedjen!
A Honvéd Kórházban, ahol a minap jártam, törvény szerint maradéktalanul megszüntették a dohányzásra kijelölt helyeket. Vajon azok a betegek, akik évtizedek óta láncdohányosok, az intézményben eltöltött heteket miért kénytelenek elvonási tünetek közepette végigélni? Nem elég nekik a betegségük elviselése? Abszurd, de a törvény még a halálos betegeknek is megtiltja, hogy rágyújtsanak egy utolsó cigarettára. Az emberben felmerül: biztos, hogy ez az ideális alkalom a dohányos leszoktatására? Nem embertelen ez egy kicsit?
És gondoljunk azokra a gyógyítókra is, akik egy maratoni szívműtét után bizony szeretnének szusszanva leroskadni egy kávé és egy cigaretta mellé. Álszent módon nekik is azt üzenjük: odakinn, a kórháztól tíz méterre, az utca túloldalán dohányozhattok, de itt benn csak nekünk, a tisztáknak áll a zászló.”