Még egy ok, amiért nem értjük a Schmitt Pál-ügyet

„Ha félretesszük a tényt, hogy a köztársasági elnök úr finoman fogalmazva is különleges bánásmódban részesült, s a doktori disszertációt vizsgáló bizottság döntése inkább nyugszik politikai, mint szakmai alapokon, még mindig találok felfoghatatlan pontokat az indoklásban. Először is, nem fér a fejembe, hogyan juthat el bárki is a második egyetemi félévig – nem még a doktori fokozatig! – úgy, hogy nincs tisztában a forrásmunkák jelölésének és kategorizálásának tudományával. Én, személy szerint, jól emlékszem arra, hogy az ELTE-BTK angol nyelv és irodalom szakán az első év egyik legfontosabb tantárgya az Academic Writing volt, ami semmi egyébről nem szólt, mint hogy a különféle területekhez kapcsolódó tudományos munkákat hogyan kell tető alá hozni szabályszerűen formailag. Persze, baromira bosszantott, amikor a húszoldalas, nyelvészeti kérdésekről értekező pöpec kis dolgozatomat lepontozták, mert a referenciajegyzékben rossz helyen szerepelt egy pont és két vessző a forrásmunkák listázása során, de hamarosan megértettem, hogy semmilyen tudományos munkára nem kerülhet sor addig, amíg a formai kerettel nincs tisztában a szerző. Aki a bölcsészkaron akár egy hónapot is eltöltött, jól tudja, hogy bizony másképpen citálunk irodalmi és nyelvészeti értekezést, és természetesen nem mindegy az sem, hogy a szövegtestben hol és milyen jelöléssel helyezünk el lábjegyzetet. Más a módja a lexikonok, egyéni szerzők, újságok és internetes források feltüntetésének, sőt: a kizárólag előadásokon vagy más informális keretben elhangzott gondolatkölcsönzést is jelölni kell.

Konklúzió? A végső döntést összerakó bizottságnak végeredményben igaza van: óriási hibát követett el a (vicces módon ma már más néven, más zászló alatt működő, tehát csak részben felelősségre vonható) Testnevelési Egyetem, amiért 1., nem tanította meg hallgatóját már az első félévben a tudományos munkák citálásának formai sajátosságaira; 2., később, a kiadható legmagasabb fokozat átnyújtása előtt sem kérte tőle számon ezt az alapvető tudást. A legnagyobb bakot azonban mégis csak maga Schmitt Pál lőtte, aki úgy gondolta, szakmailag és emberileg egyaránt teljesen korrekt dolog hibás, hiányos – bizonyos esetekben semmilyen – forrásmegjelöléssel, »önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezésként« leadni egy részben másolt, részben fordított munkát, majd egy hónappal ezután neve elé biggyeszteni a »dr« előtagot.”