Elon Muskhoz is eljutott Orbán levele: a miniszterelnök az egész EU-nak írt, a milliárdos meg csendben jelezte, kinek ad igazat

Az amerikai üzletember saját X-oldalán is megosztotta a levelet.

Rendkívül intenzív nemzetközi és uniós jogi kontroll alá került a magyar jogrend.
„Az összkép most az, hogy rendkívül intenzív nemzetközi és uniós jogi kontroll alá került a magyar jogrend, miközben az Alkotmánybíróság meglehetősen passzív, sőt tavaly fontos eszközökről maga mondott le: mereven elzárkózott az alkotmánymódosítások és alkotmánykiegészítések felülvizsgálatától, nem fékezte a törvényhozási ámokfutást, és kezdeményezte az actio popularis eltörlését. A jelek szerint a Velence Bizottság és az Európai Bíróság példátlan aktivitása összefügg azzal, hogy a nemzetközi fórumok nem látnak működőképes belső jogi mechanizmust az antidemokratikus tendenciák korrigálására.
A nemzetközi közösség intézményei nélkülözhetetlenek, de nem helyettesíthetik a hatékony hazai alkotmányos megoldásokat. Először is hiányoznak az infrastrukturális feltételek. Gondoljunk csak arra a banális dologra, hogy ezeket a törvényeket egytől egyig le kell fordítani, és meg kell érteni a kontextusukat, mégpedig úgy, hogy az értékelők elkerüljék a bizonyítottan inkorrekt kormányzati tájékoztatásból fakadó csapdákat. Az Európai Bizottság vagy a Velence Bizottság aligha állíthat fel egy Department of Hungarian Affairs nevű ügyosztályt.”