Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort
„Mélyen hiszek abban a csapatban, abban a szűk csapatban, aki körülveszi a miniszterelnököt.”
Lehet-e Csurka István nélkül Magyar Fórum?
„Csurka István 23 éve minden héten megírta elemző publicisztikáját. Ezek az írások 23 év alatt átalakították Magyarországot, megváltoztatták a közgondolkodást és olyan, már-már elfeledett, korábban a politikában értelmezhetetlen kifejezéseket támasztottak fel, mint igazság, nemzeti egység, magyar megmaradás.
De neki köszönhetjük, hogy Trianonról ma már széles körben mint nemzeti tragédiáról beszélhetünk, és nem mint jól megérdemelt büntetésről. Sok természetesnek ható gondolat volt karanténba zárva, a karantén ajtaját pedig ő feszítette fel. Aki a Magyar Fórumot kezébe vette, elsősorban Csurka írására volt kíváncsi. A címlapon – a múlt héttől már fekete betűkkel – ott áll: Csurka István lapja. Minden betű, minden gondolat Csurka Istvántól eredt, a többiek, mi, csak asszisztáltunk, csak a véleményére, meglátásaira, iránymutatására vártunk, hogy abból merítkezve hozzáadjuk a laphoz a saját szerény gondolatainkat.
Lehet-e Csurka István nélkül Magyar Fórum?
Szellemi öröksége és kifejezett kívánsága arra kötelez minket, hogy ha a tátongó szellemi űrben, melyet hiánya okoz, iránymutatás híján, a keserű tanácstalanságban elveszve is, de folytassuk. Folytassuk azt az örökös elemzést, jobbítást, igazságmegmutatást, a tartalmatlan formák lehántását a valóságról, amelynek mestere volt. Adjunk hálát a Teremtőnek, hogy láthattuk, tanulhattuk nagyságát, hogy részei lehettünk a magyarság öntudatra ébredésének és elleshettünk néhány mesterfogást, megismerhettünk néhány gondolatot az írásról. Csurka István az igazság világlátását hagyta ránk.”