Fanatikusok

„Nemrégiben azután találkoztam a fanatizmusnak olyan megnyilvánulásával, amely a maga nemében párját ritkítja és nyíltságában egyenesen bámulatraméltó. A magyar kormány egyik tisztségviselője és a miniszterelnök tanácsadója, akinek pedig korábban észleltem értelmes és jó szándékú megnyilatkozásait is, a következőket mondta egy nyugati lapnak: »Mi lettünk ellenségkép az úgynevezett ’nyugati’ sajtó számára… Európában a legerősebb posztkommunista elit Magyarországon maradt fenn… Most a régi kommunisták, a gyerekeik és az unokáik szövetkeznek állítólagos liberálisokkal, és a Standarddal, a Neue Zürcherrel és a Süddeutsche Zeitunggal tesznek azok ellen, akik 20 éve a kommunizmus ellen, a demokráciáért harcoltak Magyarországon.« A nyugati sajtó tehát nem nyugati sajtó, csak »úgynevezett« nyugati sajtó; a Standard, a Neue Zürcher és a Süddeutsche Zeitung éppígy csak »állítólag« liberálisok (vagy éppen konzervatívak). Hogy Magyarországon máig fönnmaradt a »posztkommunista« elit, ez azt jelenti: a mai dilettáns akarnokok még mindig nem tudták elfoglalni a régi szakértők stallumait, pedig ez járna nekik, mert a kommunizmus ellen és a demokráciáért kizárólag ők harcoltak, más senki! Ámde mégis, még mindig itt vannak a régi »kommunisták«, holott már rég el kellett volna tűnniük, legalábbis az elitből, mert ott nemcsak nekik, de a gyerekeiknek és az unokáiknak sem juthat hely. »Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyed iziglen…« Ez az ember meg van győződve róla, hogy csakis az ő pártja, a nagybetűs Párt az igazi nyugati, az igazi liberális és az igazi konzervatív, és egyáltalán, csak ő az igazi elit, vagy még annál is több: a kiválasztottak kasztja. Ezért aztán úgy gyűlöl mindenkit, aki nincs az ő Pártja pártján, ahogyan csak a legigazibb és legvérbelibb fanatikusok gyűlölnek: a Savonarolák és a Müntzerek fajtájából valók. Akik lehetnek bármily tisztességesek, elvakultságuk mégis borzadályt keltő, s így nem lehet mást mondani róluk: »Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják, mit cselekszenek.«”