„- Kötelező kérdés jön. Mit gondolsz a magyar gasztronómia helyzetéről?
- (...) Amit most tanítanak a vendéglátóipari iskolákban a szakácsnövendékeknek, azt ma már rég túlhaladtuk. De idő kell ahhoz is, hogy például ne friss, hanem érlelt marhahúst használjanak az éttermek, ami sokkal ízletesebb tud lenni. Nagyon igaz az a mondás, hogy aki tudja, az csinálja, aki nem tudja, az oktatja. Csak akik oktatnak, azok többségében sajnos nem rendelkeznek olyan világlátással és tapasztalat-halmazzal, ami egyébként elengedhetetlen volna. Nem jártak, vagy nem eleget külföldön, nem láttak még Michelin-csillagos éttermet belülről, egyszóval nem ismerik a saját szakmájuk csúcsát.
- Mi a megoldás?
- A fiatal szakácsok szerencsére már rájöttek arra, hogy kvázi inasként el kell, hogy szegődjenek egy mesterhez. Magyarországon régen az volt a divat, hogy felvettek egy munkahelyre, végigjártad a ranglétrát – addig ameddig – majd onnan mentél nyugdíjba. Ezek a srácok már tudják, hogy az ő pályájukon ez nem egy járható út. Kitekintenek a világba, megismerik a különböző nemzetek alapanyag felhasználását, konyháját, utaznak, esznek, isznak. Utóbbi nagyon fontos, hiszen az esetek kilencven százalékában az étel mellé bort párosítunk.
- Hogyan definiálnád a magyar konyhát?