Szekszárd vs. Villány

„És akkor vörösek. Mi jut eszünkbe most? Persze, Villány. A magyar vörösbor hazája. Ki nem csodálkozott rá annak idején az oportóra? Mindenkinek valami hasonló lehetett az első komolyabb élménye, gondolom én. De van itt valami. Még mindig Villány a jó magyar vörös hazája? Válasszuk kétfelé a kérdést. Az olcsó oportókkal mit tudunk kezdeni? Hát, sokat nem. Az alkeszék cikksorozata rávilágított erre a problémára. A szuper évjárat ezeken az oportókon igencsak nem látszik megmutatkozni, ami minimum hatalmas felsülés a villányi termelőknek. Az olcsó vörösek tehát ennek alapján irányt vesztettek Villányban, úgy néz ki. Nagy probléma, mert ez az a szekció, amivel gyakorlatilag mindenki felé lehet nyitni. Hogyha ezzel mutatkoznak be a termelők, az elkeserítő. Hogyha az oportó mítosza romokban hever, akkor nehéz lesz stabil várat építeni a villányi borászoknak.

A felső kategória, a bordói típusú házasítások más téma. A túlárazottság témáját ezennel elkerülöm, inkább rávilágítok arra, hogy itt is ingadozik a minőség. Mert nem mindegy, hogy egy kisebb vagyonért egy hordó ízű vöröset veszünk, vagy tényleg azt kapjuk, amit kell: gyümölcsöket, hordóval árnyalva. Valahogy így kéne. De nem ez a probléma. Ezek a borok csak azokhoz jutnak el, akik tudják, hogy mit vásárolnak. Ezekkel nem lehet bemutatkozni egy kezdő fogyasztónak, hiszen az istenért sem fog lerakni nyolcezret egy palack vörösért. Összedőlt a vár. Vagy még nem dőlt össze, de eléggé ingadozik. Hiányzik az alap.

És ki a trónfosztó? Szekszárd. Szerintem. Meg még sokak szerint. Szekszárdon nagyon megindult valami. Valamit sokkal jobban tudnak, mint Villányban. Olyan alapborok érkeznek az ottani termelőktől ezer és kétezer között, hogy az ember csak ámul és bámul. Nem a komolyságra és a bonyolultságra mennek rá, hanem a gyümölcsösségre és a vidámságra. És milyen jól csinálják. Eszterbauer pinceátlaga a legutóbbi példa erre. A Heimann borok szárnyalnak, népszerűségük töretlen, megérdemelten egyébként. A Dúzsi rozék szuperek. Úgy látom, hogy Szekszárdon meg van az az alap, ami Villányban egyre inkább hiányzik. Az igen magas örömfaktorral rendelkező, könnyed vörösek sokszor többet tudnak és többet is érnek, mint a túlzottan teljesíteni akaró nagy társaik. Néha akkorát akarnak durrantani velük a termelők, hogy az egész csak rosszabb lesz.”