Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

A borászoknál sok a kockázat, amihez képest a kereskedőé legalábbis kiszámíthatóbb.
„Számos tanulságot szolgáltatott az Info Rádió Hordóminta című műsorának ma esti adása, hiszen érzékeny témát választottak: Drágák-e a magyar borok, és ha igen, miért.Szakmailag igényesen, mindkét felet, a borászt, és a keresedőt is meghallgatta a szerkesztő, Kovács András István. Figula Mihály az éttermi hasznonkulcsokra panaszkodott elsősorban, Radosevics Radovan pedig azt sérelmezte, hogy vannak borászok, akik nem hajlandóak elfogadni a kereskedő tanácsait, aki a végfogyasztóval áll napi kapcsolatban.
(...) Azt gondolom, hogy a borászoknál sok a kockázat, amihez képest a kereskedőé legalábbis kiszámíthatóbb. Mindkét félnél sok az adóteher és kevés az állami segítség. A mulitcégek ereje ebben a szegmensben is igen erős, a fogyasztók tudatossága pedig bár értékelendő, de nem biztos, hogy elegendő. Ilyen a hazai pálya.”

