Haszon, tisztesség, GDP

„A GDP növelésének két természetes korlátja a rendelkezésre álló termelési tényezők szintje, valamint a fizetőképes kereslet. Az előbbi elsősorban rövid távú, az utóbbi rövid és hosszabb távon is merevebb korlát. A fogyasztás volumene és a rendelkezésre álló jövedelem fogyasztási hitelekkel növelhető, de ahhoz, hogy a növekedés ne csak egyszeri vagy többszöri, hanem folyamatos legyen, a fogyasztási hitelállomány folytonos emelkedése szükséges. A 2008-ban kezdődött pénzügyi válság rendkívül élesen ellentmondott ennek az iránynak.

A fejlett világban az USA az egyetlen ország, ahol az államadósság növekedésének lényegében felső korlátja nem volt. Japán nemzeti sajátossága, hogy a belföldi lakossági megtakarítás »korlátlan« finanszírozási forrás, ezért a külföldi tőkepiac az államadósság növekedésében gyenge korlát. A jelentős gazdasági potenciállal rendelkező feltörekvő országokban (Kína, Oroszország, India, Brazília) a nyilvánosság, az áttekinthetőség hiánya a valós állapotot és folyamatokat még elhomályosíthatja.

A fejlett világ nagyhatalma (USA) és a feltörekvő státuszú Oroszország mellett több fejlett »közép- és kishatalom« termelési szerkezetébe azonban beékelődött a fegyver és a katonai jellegű termékek (késztermékek és alkatrészek) gyártása, ami elsősorban - nem meglepő módon - nem az ország védelmét szolgálja, hanem a világpiac importigényét elégíti ki. Az Európai Unió több országa is ide sorolható (Franciaország, Németország, Svédország), ami már nem elhanyagolható kérdés a tagországok GDP-arányos államháztartási hiány és államadósság szabályozásánál. (...)

A GDP-nek nem az az alapvető hibája, hogy mit nem tartalmaz (pl. a lakosság jó hangulatát, a nők szépségét, a férfiak fizikai erejét, vagy akár a nők és a férfiak kielégítettségét), mert nem »boldogság-indexnek« szánjuk, hanem az, amit tartalmaz. A piac, a pénzügyi intézményrendszer és - az európai kis, nyitott országok szerencsétlenségére - az Európai Unió szabályrendszere is gazdaságpolitikai változónak tekinti a GDP-t. A GDP-arányos államháztartási hiányt és államadósságot például csak azok után lenne tisztességes (erkölcsös) értékelni, illetve azt figyelembe véve egy-egy országot büntetni, ha a fejlett világ országainak mindegyikében a GDP-t megtisztítanák a romboló és pusztító termelés és szolgáltatások negatív hozadékától. Ettől még az eredeti tartalmú GDP maradhat, de egy új tartalmú GDP számítása indokolt, és csak az ahhoz viszonyított mutató kellene, hogy büntetőkritériummá váljon.”