Le a korkedvezményes nyugdíjjal!

2012. február 12. 14:08

Kónya Péter lassan már maga is jól megérdemelt szolgálati nyugdíjára készülhetne, ha nem veszi ezt el tőle az Orbán-rezsim.

2012. február 12. 14:08
Balogh Ákos Gergely
Mandiner

„Az eddigi 58 éves belgiumi korhatár ugyanis Magyarországról nézve kifejezetten méltányosnak és racionálisnak tűnik, hiszen itthon teljesen megszokottak voltak a negyvenes szolgálati nyugdíjasok, sőt, akár már a harmincas éveik végére nyugdíjba vonulhattak emberek. Gondoljunk bele: aki negyvenesként, ereje teljében nyugdíjba ment, annak évtizedeken át fizetheti a – sokszor korábbi bérével vetekedő – nyugdíját a magyar állam. Hogy ez mennyi embert érint? Nem keveset, az ONYF adatai szerint 2010-ben 42 ezer embernek folyósítottak szolgálati nyugdíjat. Egy másik megdöbbentő szám egy szakszervezeti anyagból: »a határőrséggel történt egyesítést követően a kb. 43 ezer fő tényleges létszámmal dolgozó rendőrségen országosan és mindösszesen 250 fő olyan személy van, aki az 50. életévét betöltötte és még(!) hivatásos állományú.«

Többek között ennek a végtelenül igazságtalan és pazarló nyugdíjrendszernek a védelmére jött létre a Magyar Szolidaritás Mozgalom. (...) A nagyszerű szolgalatinyugdij.com oldalt is elindították a köztársaság és a negyvenes nyugdíjasok hős védelmezői, akiknek egyik vezetője, Kónya Péter lassan már maga is jól megérdemelt szolgálati nyugdíjára készülhetne az újságírással és szakszervezeti mozgalmárkodással töltött évek után, ha nem veszi ezt el tőle az Orbán-rezsim. Érthető, ha a korábbi szabályok szerint tervező katonák, rendőrök és tűzoltók ezt sérelemként élik meg, de az eddigi rendszer, a 25 éves szolgálati idő után járó szolgálati nyugdíj egyértelműen fenntarthatatlan. Különösen úgy, hogy ebbe a 25 évbe beleszámíthatnak a szakközépiskolai, illetve a főiskolai évek is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
attiss66
2012. február 13. 20:15
Si lupusfactum volo , exsisto , si abolesco ut meus , sum ego quoque is tunc ut a su , tunc ero tunc fastidiosus, quiritatio :)))
Pirosz-szka
2012. február 13. 11:46
*A gyermekkedvezmény az 1997. december 31-ét követő és 2009. január 1-jét megelőző időpont között megállapításra került előrehozott öregségi nyugdíjnál volt alkalmazható. A jogosultság megállapításánál és a nyugdíjcsökkentés mértékének meghatározásánál kizárólag azon igénylő esetében kell továbbra is alkalmazni a gyermekkedvezményt, aki az előrehozott, illetve csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez szükséges életkort és szolgálati időt 2009. január 1-jét megelőzően betöltötte, illetve megszerezte.
Krupp Skya
2012. február 13. 07:44
A holokauszt tagadás törvény mellé még meg kellet volna szavaztatni azt a törvényt Mesterházy /Lendvainak, hogy a rendőr óvodából azonnal nyugdíjba lehessen menni, mivel rendkívül veszélyes a rendőrszakma, mert amikor lövik a tüntetők szemét gumilövedékkel a saját szemüket is kilőhetik. Vagy amikor rugdossák a földön fekvő megbilincselt embert megüthetik a bokájukat. Sőt ha veszélyesnek ítélik a nagycsoportot a középső-csoportos rendőróvodás a nagycsoport kihagyásával elmehessen nyugdíjba, ebben az esetben a kihagyott nagycsoportot duplán kell beszámítani a nyugdíjba mint a bányászoknál a földalatti munkát. A rendőróvodás nyugdíjalapja kiszámításánál Kovács Laci bácsi EU-s havi 5 milliós fizetését kell alapul venni, természetesen megküldve a 100 milliós végkielégítéssel. Ennek kompenzálására a Nem veszélyes munka körökben a nyugdíjkorhatárt 79-évre kell felemelni. Hajrá MSZP!
hátakkor
2012. február 13. 07:08
Ezt a Kónyát ki futtatja? Nagyon gyenge az egész mutatvány..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!