A Kaufer Virág-féle unortodoxia

2012. január 05. 08:13

A képviselőség feladása azt is üzeni: fel kell ismerni végre, hogy 2014-ben immár nemcsak kormánybuktatásra, hanem rendszerbuktatásra van szükség.

2012. január 05. 08:13
Szalay Tamás Lajos
NOL

„Aparlamentiképviselőség feladása szimbolikus lépés, egyszerre üzen a hatalomnak, az LMP-nek és a választóknak is. Üzen a hatalomnak, hogy az ellenzéki oldal egyre bátrabb, és kész maga is »nem szokványos« módszerekhez folyamodni. Üzen az LMP-nek is, hogy ideje kibújni az értelmiségi tarisznyából, a »lehet más« szlogent valódi (akár láncos) tartalommal megtölteni, kormányképes alternatív erőt – de legalább akaratot – felmutatni. Ahogyan azt is üzeni: fel kell ismerni végre, hogy 2014-ben immár nemcsak kormánybuktatásra, hanem rendszerbuktatásra van szükség. A civilek igyekeznek ernyőt tartani az együttműködés fölé, de a szándék halálra van ítélve, ha egyesek nem akarnak aláállni, amíg a másik is ott van.

Kaufer Virág bátor. Vélhetően felmérte, hogy szimbolikus döntése ugyan jó irányba lökheti az ellenállást, az ellenzéki együttműködést, de – és amiért kétségtelenül nagy kár lenne – akár őt magát a politikai sülylyesztő felé taszíthatja.

Különösen ilyen unortodox időkben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2012. január 05. 12:34
Nem kell az LMP-nek a kormány közkegyelme A kormány ne keltse azt a látszatot, hogy bárki is bűncselekményt követett el december 23-án, és közkegyelem helyett inkább vonja vissza azokat a törvényeket, amik ellen tiltakoztak – ezt mondták a megkérdezett LMP-s politikusok a hvg.hu-nak Giró-Szász András bejelentésére reagálva. A kormányszóvivő csütörtökön bejelentette: közkegyelmet javasol adni a kormány azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP által meghirdetett demonstráción, és büntetőeljárás indult ellenük. - Ezek hülyék ...
kukagyerek
2012. január 05. 11:59
"2014-ben immár nemcsak kormánybuktatásra, hanem rendszerbuktatásra van szükség." -------------- tomi-lali! Aztán melyik rendszert buktatnád meg? Azt amelyik 1945 óta tart a mai napig?
blás
2012. január 05. 11:52
Félelmetes hogy belelovalják magukat ebbe az "ellenállásba", észre se veszik mennyire nincs támogatottságuk.Kormány meg rendszerbuktatás után majd visszajönnek?Kik?Egymással se tudnak megegyezni, hatvanhatfelé szakadnak kínjukban.
Viktus
2012. január 05. 11:35
Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján kifejtette: a kormány azt tartja méltányosnak, hogy azok, akik részt vettek az Országház körüli akciókban, és büntetőeljárás indult ellenük, részesüljenek közkegyelemben. Ezért a kabinet kezdeményezi az Országgyűlésnél, gyakoroljon közkegyelmet az esetükben. A kormányszíóvivő a döntést azzal indokolta, hogy a kormány mindennél fontosabbnak tekinti a szólásszabadság jogának gyakorlását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!