Nem volt kényelmetlen beleülni a készbe?
Nem, de főleg azért nem, mert nem érzem, hogy én lennék az oka annak, hogy itt véget ér valami. A Gödör Klub mindenképpen befejezte volna pályafutását. Ezután természetes, hogy el is kezdődik ott valami. Ha lett volna alternatíva és a Gödör folytathatta volna ott és úgy, ahogy eddig, akkor talán jogosnak érezném a kérdést, de nem ez a helyzet. Február elsejétől létrejön egy üres állapot, mintha nem is lett volna ott semmi, legalábbis technikailag. Ha jött volna valaki, aki techno diszkót csinál belőle, akkor is ez az állapot következett volna be. Úgy gondolom, ha már fennáll ez az állapot, akkor én szeretnék tenni róla, hogy azok, akik szerették, ne érezzék azt, hogy eltűnt, ami ott volt. Ha már tényleg lerombolják képletesen értve, akkor építsük újra úgy, hogy ez a szakmának jót tegyen. Most még van bizalom, ezt nyilván eljátszom, ha ügyetlen vagyok, de egyelőre még megvan.