„Úgy vélem, két meghatározottság rendszerezi a meglévő civil identitásokat, ezek pedig, furcsamód, éppen lokálisak és decentralizáltak. Az egyik a földrajzi lokalitás, ahol élünk, ahol mindennapjainkat töltjük; a másik a társadalmi lokalitás, a civil-szakmai meghatározottság. A kétfajta beágyazottság nincs mindig egyensúlyban, de valamelyik mindenféleképpen jellemzi az egyént, így a közösséget is. Ezért véleményem szerint, a lokális és decentralizált civil társadalomra épített képviseleti rendszer az, amelyik hatékonyabban nyújthat szervezettséget életünkhöz.
A lokalizáltság ebben az összefüggésben biztosítja azt, hogy még ismerhető, közvetlenül számon kérhető legyen a képviselet. A decentralizáció biztosítja azt, hogy az élet lehető legszélesebb köréhez jusson el a képviselet. A lokális jelleggel érhető el, hogy ne váljon a szervezettség mindent átfogóvá, vagyis hazuggá és arrogánssá, hogy olyan szinten maradjon a képviselet, ahol létező és konkrét visszajelzéseket kaphat, amelyben a kapcsolat a képviselt és a képviselő között még élő maradhat. És ami nagyon fontos: mindkettő biztosítja azt, hogy egyes társadalmi csoportok ne foglalhassák el a rendszert teljes egészében, vagy jelentős részben.
Mindebből az következik, hogy talán elérkezett az idő, hogy komolyan vegyük például egy civil parlament felállításának a lehetőségét. Ha tetszik, egy független, civil, árnyék-parlament felállításának lehetőségét. Meggyőződésem, hogy másként nem törhetjük le a pártok szegregáló hatalmát. Valamikor el kell kezdenünk kilépni a pártok bűvköréből, le kell válnunk róluk, önálló kezdeményezésekkel, törvényekkel kell fellépnünk. El kellene hinnünk, hogy a saját kezünkbe vehetjük a dolgok menetét, hogy a hatalmi központot uralók érdekeivel ellentétben, az állam kezében csak az maradjon, ami feltétlen szükséges, hogy a döntések legnagyobb része meghozható helyi szinteken, az emberekhez sokkal közelebb.
Az már egyértelműnek látszik, hogy a parlament – a hivatalos – egy értelmetlen, kezelhetetlen és felesleges területté vált. Közügyek megtárgyalására, és főleg törvények megfogalmazására alkalmatlanná vált. A pártok évek óta tartó hidegháborúja csúcspontjára jutott, ördögi mivolta a maga teljességében megmutatkozik. Ha nem jelentkezik a civil társadalom szervezetten, akkor érdemben nem fog változni semmi, még ha a választásokon a magukat demokratikusnak mondó pártok győznek is. Fel kell tennünk a kérdést, melyik párt az, amelyik önmagát feloszlatná annak érdekében, hogy Magyarország egy értelmes hely legyen?”