Búcsúm az Indextől

„»Felek a fenti Megállapodást elolvasták és mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írják alá.« - ez a mondat zár le egy 13+4 éves szakaszt az életemben, vagyis: utolsó alapítóként a továbbiakban engem sem fűz semmilyen kapcsolat az Indexhez. (...) A sajtóközleményekben ilyenkor megszokott új kihívásokat keres formula esetemre nem érvényes, hiszen az Indexszel párhuzamban már több éve veszek részt más, viszonylag érdekes online vállalkozásokban, ők most több időt fognak tőlem kapni. A két legizgalmasabbat idejegyzem: a Mandiner havi hatszázezer fölötti egyedi látogatójával ma már több, mint ígéret, a hazai középmezőny egyik legerősebb szereplőjévé vált kétéves fennállása alatt, míg az AudioPorn Central az elektronikus popzenei szcéna meghatározó blogja - de nem itthon, hanem a három nagy angolszász piacon, az amerikain, a kanadain és a briteknél.

Akik közelebbről ismernek, többé-kevésbé megegyeznek abban, hogy a média világában szinte elengedhetetlenül szükséges exhibicionizmus belőlem szinte teljesen hiányzik, és ez is része volt annak, hogy még a szükséges üzletititok-megtartáson túl sem árultam el nagyon sokat sem az Internettóban, sem az Indexben végzett aktivitásomból, sokszor még a szűkebb környezetem felé sem. Ennek most vége szakad, ugyanis ezzel az írással elindítok egy szubjektív Indextörténet-sorozatot, amiből sok-sok olyan apró, de fontos részletre is fény derül, amelyek segítenek összerakni az Index-képet, és talán arra is inspirálhatnak néhányakat, hogy indítsák el saját hasonló történetüket, vállalkozásukat. Megpróbálom rekonstruálni a tényeket archivált levelezésekből, iratokból, anyagokból, de sokszor majd az emlékezetemre kell hagyatkoznom, és az pedig nem biztos, hogy sziklaszilárd; reméljük, előkerül ilyenkor valamelyik exkolléga, és egy kommenttel kisegít.

Kezdjük is tehát: számomra az Index.hu kalandja 1993-ban kezdődött. Előző cégcsoportom, a még egyetem alatt, tankörtársaimmal alapított Pixel irodájában ültem, és a reggel vásárolt Magyar Hírlapot olvasgattam. A lapból két vizionárius tekintetű srác nézett ki rám, Nyírő András és Szakadát István, akik az általuk készített, első magyar nyelvű CD-ROM-ot, a Politikát promótálták.

Mivel a boltunk rengeteg CD-ROM olvasót adott el, angol nyelvű lemezekkel, rögtön elhatároztam, hogy megkeresem őket. Nagyon sokat nem kellett fáradoznom ezért, mert körülbelül egy óra múlva kopogtak az ajtómon: Nyírő András volt az. Jót beszélgettünk, amiből kiderült, hogy ennek a fickónak nemcsak a tekintete látnoki.”