A szabadság ára

„S hogy folytatott-e a kormány szabadságharcot? Éppenséggel elfogadhatjuk a kormányerők narratíváját, ám azt láthatjuk, hogy a kétségtelenül formabontó intézkedések közül több is a felső középosztályt hozta helyzetbe. A családok adókedvezményének bevezetése alapvetően fontos – bár önmagában nem elegendő – lépésnek tekinthető már csak az egészen aggasztó születésszám miatt is, viszont az egykulcsos adózás és a végtörlesztési lehetőség voltaképpen nem a középrétegek »derékhadának« és az alsó középosztálynak kedvezett. Márpedig pár százezer tényleg módos emberre nem lehet alapozni egy tízmilliós ország fejlődését, az egykulcsos adó nem hozta a remélt gazdasági, illetve fogyasztásnövekedést, miközben több százmilliárd forinttól esett el a költségvetés. A végtörlesztés is jellemzően a módosabb, ezért a kisebb bajban leledző embereknek segít, ám ez az intézkedés végül is – ha tetszik, ha nem – a Magyarország iránti bizalmat csökkenti; márpedig a bizalom, a hitelesség még az egészen más helyzetben lévő Svájc vagy a felfoghatatlanul nagy erőforrásokkal sáfárkodó Kína számára is fontos tényező. A jogbiztonságot legalábbis részben megkérdőjelező visszamenőleges hatályú törvényalkotás pedig nem éppen az első számú polgári erényként ismert. Nem csupán a külföldi befektetőkre érdemes itt gondolni – bár rájuk szintén –, hanem a hazai vállalkozókra és a gyermekvállalást fontolgató párokra is.

Azért azt érdemes lenne feltérképezni, hogy a posztkommunista térségből – többek között – Észtországnak, Szlovéniának, Lengyelországnak, Csehországnak miért sikerül ciklusok óta pragmatikus nemzeti politikát megvalósítani. Tudom, országonként eltérő tényezőkre bukkanhatunk. Ám érdemes az európai félperiféria hazánknál sikeresebb országaitól is tanulnunk.”